Újabb nyertesei vannak a Magyar Falu Programnak

A Miniszterelnökség közzétette a Magyar Falu Program két újabb pályázatának eredményét – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a XX. Mesztegnyői Rétesfesztivál és falunapon tartott sajtótájékoztatóján.

Gyopáros Alpár tájékoztatása szerint az ötezer lélekszám alatti falvakban 186 orvosi rendelő épülhet vagy újulhat meg, összesen 4 milliárd forint értékben, illetve 778 kistelepülésen nyílik lehetőség orvosi eszközök beszerzésére, összesen 2 milliárd forint értékben.   

A kormánybiztos felidézte:

a Magyar Falu Program keretében február vége óta hat pályázati kiírás jelent meg.

Az első két pályázaton az egyházi és önkormányzati közösségi terek fejlesztéséhez csaknem ezer kistelepülés nyert összesen 13 milliárd forintnyi támogatást. Ezeket követte az egészségügyi ellátás fejlesztésére:orvosi szolgálati házak építésére, orvosi rendelők fejlesztésére, építésére, továbbá orvosi rendelők eszközállományának megújítására szolgáló további három kiírás. Ezek közül kettő esetében lejárt a beadási határidő, a mintegy ezer nyertest tartalmazó lista szombaton jelent meg a kormany.hu oldalon.

Gyopáros Alpár beszámolója szerint csaknem minden jelentkező nyert az orvosi eszközök beszerzésére 2 milliárd forintos keretösszeggel kiírt pályázaton.

Az orvosi rendelők építésére, felújítására meghirdetett pályázaton a nagy érdeklődés miatt már látható, hogy a jelentkezőknek csak mintegy fele juthat támogatáshoz – mondta a kormánybiztos, majd ígéretet tett arra, hogy 2020-ban is lesz majd ilyen tartalmú pályázati lehetőség.

A kormánybiztos szólt arról is, hogy a Magyar Falu Programban fut még egy hatodik pályázat is, augusztusi beadási határidővel, amelyben óvodák építésére, fejlesztésére, férőhely bővítésére tudnak pályázni támogatásért a kistelepülések a rendelkezésre álló 5 milliárd forintos keretből. Hamarosan újabb felhívásokat tesznek közzé.    

Gyopáros Alpár kiemelte, hogy a program indulásakor tettek egy ígéretet: gyors lesz a pályázatok lebonyolítása és a nyertesek forráshoz juttatása, hiszen az építőipari árak folyamatosan emelkednek. Cél, hogy minél előbb forráshoz jussanak a nyertesek, a 100 százalékos támogatást élvező terveik megvalósításához – fűzte hozzá. Szavai szerint eddig maradéktalanul teljesítették vállalásukat, a beadási határidőtől számítva 60 napon belül minden esetben eredményt hirdettek.    

További jó hír, hogy a támogatói okiratok kiadását követően öt napon belül a nyertes pályázó számlájára kerül a támogatási összeg – emelte ki.    

Móring József Attila, a KDNP országgyűlési képviselő arról beszélt, a pályázatok iránti érdeklődés egyértelműen láttatja, sikerült megtalálni azokat a legfontosabb támogatásra érdemes célokat, amik hozzájárulnak a kistelepülések népességmegtartó erejének, a helyiek komfortérzetének javításához.

Mint mondta: választókörzetében orvosi eszközbeszerzésre 40 millió forintot nyert 14 kistelepülés, és 85 millió forint értékben négy orvosi rendelő újulhat meg.
Nagy László Péter (Fidesz-KDNP), a Somogy megyei Mesztegnyő polgármestere a rendszerváltozásig visszamenőleg idézte fel azokat az időket, amikor a vidéki településeknek iszonyatos forráskivonással kellett megküzdeniük.  

Mint fogalmazott: mindennek fényében a kis falvak számára  a Magyar Falu Program 100 százalékos támogatottságú pályázatai hatalmas lehetőséget jelentenek, hiszen nem rendelkeznek önerővel, sok kiíráson ezért nem tudtak korábban indulni. Köszönet érte Magyarország kormányának.

Forrás: MTI   Fotó: MTVA/Faludi Imre 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre