Az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke által felkarolt hosszú jogvédő küzdelem előzményei 2010-ig nyúlnak vissza, amikor a magyar kormány elfogadta azt a jogszabályt, amely lehetővé tette az egyszerűsített honosítást.
Az elmúlt kilenc esztendőben már csaknem 1 millió határon túl, illetve diaszpórában élő magyar döntött e lehetőség mellett. Kárpátalján 150 000 fő, gyakorlatilag az egész magyar közösség, Szlovákiában pedig mintegy 2000 fő vette fel a magyar állampolgárságot.

Felkerestük Lomnici Zoltánt, hogy világítsa meg a hír hátterét, jogvédő tevékenysége azon részleteit, amelynek részeredménye e jelentős civil siker.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. – MTI/Soós Lajos

– Mi baja volt a korabeli Fico-kormánynak e törvényünkkel?
– E törvény érvényre juttatása csak két környező országban ütközött akadályba: Ukrajnában és Szlovákiában.
Amikor megszületett a magyar jogszabály, akkor a Fico-vezette kabinet egy ellentörvény megszavazását kérte a szlovák parlamenttől, a Szlovák Nemzeti Tanácstól. Arra hivatkozott az indoklásban, hogy úgy tekint a Szlovákiában élő, állampolgárságot felvett magyar kisebbségre, mint nemzetbiztonsági kockázatra, ezért kell Szlovákiának ellenlépést tennie a magyar parlament döntésével szemben.

Hiába mondja ki a Szlovák Köztársaság alkotmánya 5. cikkének (2) bekezdése, hogy akarata ellenére tilos bárkit megfosztani szlovák állampolgárságától, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa mégis elfogadott egy olyan törvényt, amelynek értelmében automatikusan elveszíti szlovák állampolgárságát az a személy, aki másik állampolgárságot vesz fel.

Később feleslegesen emelt kifogást e törvény ellen a szlovák alkotmánybíróságnál 40 szlovákiai parlamenti képviselő, mert a kassai testület nem foglalt állást az ügyben.

hirdetés

Az alkotmánybírósági döntés elmaradása ezek után ahhoz vezetett, hogy a szlovák állampolgárságuktól megfosztott polgárok a továbbiakban nem élhettek jogorvoslattal, ami a gyakorlatban azt jelentette, törölték őket a lakcímnyilvántartásból, érvénytelenítették személyazonosító igazolványukat és útlevelüket, megfosztották őket választójoguktól, nem tudtak többé bankszámlát nyitni vagy ajánlott levelet kapni. A legsúlyosabb megkülönböztetés pedig abban nyilvánult meg, hogy e polgároktól megtagadták attól fogva az ingyenes orvosi ellátáshoz való hozzáférést annak ellenére, hogy ezek az emberek továbbra is uniós állampolgárok maradtak, olyanok, akik eddig egyébként egész életükben fizették a társadalombiztosítást.

A szlovák hatóságok az érintett személyek közül sokakat zaklattak, megtagadták tőlük a sürgősségi orvosi ellátást is. Ez az alkotmányellenesen hátrányos megkülönböztetés nyilvánvalóan sértette a jogállamiságot, a méltányosságot, az egyenlőséget és az arányosság elvét, valamint a hatékony jogorvoslathoz való jogot. A Szlovák Köztársaság nemcsak az alapvető emberi jogokat sértette meg, hanem az európai integráció alapelveit sem tartotta tiszteletben.

– Ismeretes, hogy 2011-ben néhány szlovákiai civil megelégelte e jogsértéseket és segítségért fordult Önhöz. Egyikük volt Dr. Tamás Aladárné, Ilonka néni, aki 99 éves korában kezdte el ezt a küzdelmet.
– Igen, először Ilonka néni keresett meg, hogy próbáljam nemzetközi fórumok elé vinni az ő és a többi jogfosztott társai ügyét. Köztük volt Ilonka néni lánya is, Tamás Anikó, továbbá Gubík László, Dolnik Erzsébet, Fehér István, Boldogi Olivér, Kassai Gyula, mindösszesen heten merték nyíltan felvállalni nevükkel is az ügyet.

Ilonka néni korát meghazudtoló, elképesztő civil kurázsival kijelentette, hogy ő magyarnak született, és magyarként szeretne távozni az élők sorából. Meg akar maradni annak a nemzetnek a részeként, amelybe egykor született.

Természetesen szívesen segítettem neki és társainak azzal, hogy 2012-ben beadtam az Európai Parlament Petíciós Bizottságához egy panaszt.

Miután befogadták a Bizottságon belül, Brüsszelben volt is egy vita, amelyben ugyan mindössze három percnyi időtartamban, de személyesen rámutathattam arra, milyen jogfosztás érte őket, miképpen törölték a nevüket a lakcímnyilvántartásból, személyüket a schengeni rendszerből.

Elmondtam, hogy nem nyithatnak többé bankszámlát, megtagadják tőlük az egészségügyi szolgáltatást, olyannyira, hogy Besztercebányán például először csak térítés ellenében voltak hajlandók az infarktuson átesett beteg ellátására, történetesen épp Anikó esetében, sőt később a magyar orvos elmondta, pozsonyi utasításra még pénzért sem vállalhatja az utókezelést, mondván, a beteg, ha akar, menjen át Magyarországra. (Ez utóbbit, amikor bepanaszolták, hat hónap múlva a pozsonyi hatóságok bocsánatot kértek, és elismerték az eljárás embertelenségét.) Egyébként ez a magyar orvos, nem tudjuk, miért, de később sajnos öngyilkos lett.

– Olyan, mint egy görög sorstragédia! Mi lett később Tamás Anikóval?
– Anikó a szívinfarktust január elsején kapta, nem sokkal azt követően, hogy – több más magyar állampolgárságot szerzett felvidéki magyarhoz hasonlóan – személyes okmányainak leadása céljából beidézték a rendőrségre. Még lábadozott az infarktus után, amikor az említett eset megtörtént, a kórházban közölték vele, hogy az Általános Egészségbiztosító – állampolgársága elvesztése miatt – nem hajlandó téríteni a kezelés számláját, így azt neki kell megtérítenie.

Tamás Anikó ezek után váratlanul elhunyt. Akkoriban ki is mondtuk, hogy megkerülhetetlen a szlovák állam felelőssége, mivel a tragédiához Tamás Anikó magyar állampolgársága miatti zaklatás vezetett. E tragédia nem szabad, hogy elkerülje a magyar és a nemzetközi közvélemény figyelmét, mert ez is szomorú bizonyítéka annak, milyen helyzetbe kerültek a magyar állampolgárságukat nyíltan vállaló felvidéki magyarok. Számos nyugati lap is megírta akkoriban ezt a tragikus esetet.

– Mi lett a sorsa aztán a következő kérvénynek?
– A tárgyalást követően e petícióról szóló állásfoglalást azzal napolták el, hogy majd ha a Kassai Alkotmánybíróság dönt, akkor veszik újra napirendre. De egy szélsőségesen nacionalista szlovák képviselő elérte a Koordinátorok Tanácsánál, hogy minden indoklás nélkül levegyék  a napirendről.

Akkor bepereltem az Európai Parlamentet, s a bíróság azt mondta ki, hogy nincs ugyan hatásköre az ügyben, de annyit leszögeztek, valóban nem indokolták meg, miért veszik le a napirendről.

A Kassai Alkotmánybíróság közben meghozta a határozatát, melyből kiderült, a testület nem volt hajlandó állást foglalni az ügyben. A bírák egyik fele úgy látta, hogy alkotmányellenes a Fico-féle ellentörvény, a másik fele meg úgy, hogy nem az.

2015-ben aztán Ilonka néni és a jogfosztottak aláírásával ismét benyújtottam gyakorlatilag változatlanul a petíciós szöveget, amelyet ismét befogadtak. Ilonka néni még megélhette ezt, majd rá három napra meghalt.

– Ebben mit válaszoltak?
A válaszukban azt rögzítették, hogy mivel az állampolgárok törvény alapján veszítették el az állampolgárságukat, ezért államigazgatási jogorvoslati utat nem tudnak biztosítani.

Akkor újra a Bizottsághoz fordult a Petíciós Bizottság, amelyre azt válaszolták, hogy éppen az EU Bizottság előtt van egy hasonló ügy, a holland C-221/17 – Tjebbes és társai ügye, amely precedensként szolgálhat. Ebben az esetben egy Unión kívüli ország állampolgárságát vette föl egy illető.

Az Tjebbes-ítélet indoklásában és magában a döntésben kimondták, hogy a jogorvoslati jog elvonása sérti az uniós jogot, hiszen egy Unión kívüli polgártól úgy vontak el minden állampolgársághoz fűződő jogot, hogy semmilyen módon nem lehetett jogorvoslathoz fordulni.

Idézném szó szerint a végzést:
„Valamely tagállam állampolgárságának a törvény erejénél fogva történő elvesztése nem lenne összeegyeztethető az arányosság elvével, ha a vonatkozó nemzeti szabályok egyetlen időpontban sem tennék lehetővé az állampolgárság elvesztésével az érintett személyekre az uniós jogra tekintettel gyakorolt következmények egyéni vizsgálatát.
Következésképpen egy, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben, amikor valamely tagállam állampolgárságának elvesztése a törvény erejénél fogva megy végbe, és az uniós polgár jogállás elvesztését eredményezi, az illetékes nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak módjában kell hogy álljon, hogy járulékos jelleggel vizsgálják az állampolgárság elvesztésének következményeit, és adott esetben ex tunc hatállyal visszaállítsák az érintett személy állampolgárságát az általa úti okmány vagy az állampolgárságát tanúsító bármely más dokumentum kiállítása iránt benyújtott kérelem alkalmával.”

Ezek után azt az értesítést kaptam, hogy az ítélet alapján a Bizottság felveszi a kapcsolatot a szlovák hatóságokkal és felkéri őket, hogy a fenti C-221/17 – Tjebbes és társai ügyében hozott ítélet alapján igazítsák ki a nemzeti jogszabályaikat.

Ezt én jogászként nem tudom másként értelmezni, csak úgy, hogy a kiigazítás egyértelműen módosítást jelent, tehát mindenképp hozzá kell nyúlni a szlovák jogszabályhoz.

– Értsük úgy, hogy még ez az egyértelmű uniós állásfoglalás is kétséges lehet Szlovákia számára?
– Csak óvatosan vagyok optimista e téren, ugyanis 2011 óta már rengeteg nem várt meglepetés ért.
Mindazonáltal reményre ad okot Zuzana Caputova szlovák államfő épp a minap tett nyilatkozta, aki a Gombaszögi Nyári Tábor vendégeként kijelentette, nem lát problémát abban, ha valakinek kettős állampolgársága van. Azt is hozzátette, „ha ilyen javaslat a parlament elé kerülne a 2010-es állampolgársági törvénymódosítás eltörléséről, én azt nem vétóznám meg.”

Áder Jánossal való megbeszélései során is elmondta a szlovák köztársasági elnök, hogy minden nemzetiségű szlovákiainak államfője kíván lenni.

Az is biztatónak tűnik még, hogy kiszabadult a szlovák-magyar ellentét béklyójából az ügy, s immár uniós-szlovák jogi vitává válhatott.

A szépen épülő V4-ek kapcsolatrendszerét már évek óta beárnyékolta a lengyelekkel, csehekkel és magyarokkal szembeni méltatlan eljárás. A kormány így érthetően kevés hangot adott rosszallásának, de azért emlékezzünk arra a miniszterelnöki kiállásnak is tekinthető gesztusra, amikor 2012. október 23-án, a Kossuth téren Magyar Becsületrenddel tüntette ki Orbán Viktor személyesen Tamás Ilonka nénit.

Továbbá abban is reménykedem, hogy ha már úgyis hozzá kell nyúlni a jogszabályhoz, akkor nem olyan megoldást választanak majd Szlovákiában, ami mondjuk jó a Brexit utáni angol-szlovák, de továbbra is hátrányos a magyar, lengyel, cseh kettős állampolgároknak.

Ha a 115 magyar, kétezer valahány más nemzetiségű kárvallott állampolgárhoz hozzávesszük a négyezer újonnan angol állampolgárságot felvett szlovákot, akkor már hétezer jogfosztottról beszélünk, ami egy ilyen kis országban estében már jelentős számnak tekinthető.

– Hogyan folytatódhat majd szlovák részről az eljárás?
– A törvénymódosítást a szlovák kormánynak kell majd kezdeményeznie a szlovák parlamentnél.

Persze a szlovákok azt is mondhatják, őket nem érdekli a petíciós eljárás, nem módosítanak semmit. Az uniós joggyakorlat szerint azonban ekkor a Bizottság nem tehet mást: kötelezettségszegési eljárást indít Szlovákia ellen. Mi abba az irányba igyekeztünk terelni a jogi konfliktust, hogy ne szlovák-magyar ellentétként jelentkezzen az ügy, hanem Szlovákia és a brüsszeli Bizottság közötti jogi vitaként.

Az Európai Bíróság várhatóan elmarasztaló ítélete viszont már nem kívánsághangverseny, nem is volt még arra példa, hogy ne hajtották volna végre. A törvényt akkor módosítaniuk kell, már nincs semmilyen választási lehetőségük.

Ennek a harcnak, amit látszólag reménytelenül kezdtünk el, most talán már a végére értünk. A jogfosztó törvény elleni küzdelem egyik emblematikus alakja, Tamás Aladárné Ilonka néni 104 éves korában, 2016-ban ugyan elhunyt, s a négy évvel ezelőtt az élők sorából tragikus hirtelenséggel távozó lánya, Anikó sem élhette meg a győzelmet, de a többi 115 jogfosztott társuknak talán hamarosan igazságot szolgáltatnak. S ebben egészen biztosan múlhatatlan érdeme lesz Ilonka néni állhatatos kitartásának.

Nyitóképen:

Balról: Gubík László, a felvidéki Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Tamás Ilonka felvidéki tanítónő, Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsának főtitkára, Fehér István, a felvidéki Komárom magyar gimnáziumának tanára és Dolník Erzsébet 2014. február 26-án a pozsonyi kormányhivatalban (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)