Felszentelték Atyhán a tűzvész után újraépített római katolikus templomot

A székelyföldi Atyhán (Atia) felszentelték azt a római katolikus templomot, amelyet egy villámcsapás okozta 2016-os tűzvész után kellett újraépíteni. Az ünnepségen részt vett Soltész Miklós Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Az ünnepi misét celebráló Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke kijelentette: bár templomot csak egyszer szokás felszentelni, az atyhai templom esetében indokolt volt az újraszentelés. Itt ugyanis csaknem teljesen újra kellett építeni az épületet. A leégett régi templomnak ugyanis csak a külső falai és a torony egy része maradt meg.

Az újraépített templom megőrizte a régi formáját, de a 21. század követelményeinek megfelelően alakították ki a belső terét. A templomba új orgona, a toronyba új harangok kerültek, a templomkert bejáratához pedig székelykaput állítottak.

Az ünnepséget követően Soltész Miklós az MTI-nek telefonon elmondta: az atyhai templom újjáépítése azt példázza, hogy a legkisebb települések, közösségek is számíthatnak arra, hogy ha nagy bajban vannak, akkor segítséget kapnak, és a segítségnyújtásban a magyar kormány is szerepet vállal. Megemlítette: a magyar kormány 42 millió forinttal támogatta a templom újjáépítését.

Soltész Miklós beszédet mond a római katolikus templom szentelésén a székelyföldi Atyhán Fotó: MTI/Veres Nándor

Szavai szerint: Atyha példája erőt ad az embereknek és a magyarságnak szerte a Kárpát-medencében. Azoknak is, akik adott esetben elveszítik a hitüket, akár a magyarság megmaradásába vetett bizalmukat. Azt mutatja, hogy összefogással meg tudunk maradni kereszténységünkben, nyelvünkben, magyarságunkban egyaránt.

Az államtitkár megjegyezte: az ilyen templomavatások Európának is üzennek, amelynek nyugati felén sok keresztény templomot bezárnak, vagy mulatóvá, szállodává, akár mecsetté alakítanak. Ezzel szemben a Kárpát-medencében templomok százai újulnak meg.

Leégett római katolikus templom maradványai a székelyföldi Atyhában 2016. szeptember 19-én. Fotó: MTI/Haáz Sándor

Az atyhai római katolikus templom 2016. szeptember 18-án égett le egy villámcsapás következtében. A templomnak volt ugyan villámhárítója, de a légköri elektromos kisülés olyan rendkívüli erejű volt, hogy a tetőszerkezet szentély fölötti része azonnal lángra kapott. A lángok olyan gyorsan terjedtek, hogy a templom értékei közül csak a szentségtartót és néhány miseruhát tudtak kimenteni.

A székelyföldi Atyha (Atia) újjáépített a római katolikus temploma Fotó:MTI/Veres Nándor

A Székelyudvarhelytől 36 kilométerre, egy hegynyeregben 700-750 méter magasan fekvő Atyhának a 2011-es népszámlálás adatai szerint 222 lakosa volt, közülük 217-en magyarok. A közigazgatásilag Korond községhez tartozó település elpusztult római katolikus temploma 1797-1799 között épült.

Forrás: MTI  Fotó: MTI/Veres Nándor

Iratkozzon fel hírlevelünkre