Elindult az EFOTT

Maszlavér Gábor fesztiváligazgató a rendezvény szerdai velencei sajtótájékoztatóján elmondta: a 44. EFOTT-ot több mint 28 hektáron, az eddigi legnagyobb területen rendezik meg Velencén és Sukorón.

A fellépők közül kiemelte az albán származású brit énekesnőt, Rita Orát, az olasz Gianluca Vacchit és a német Scootert. Rajtuk kívül hallható lesz Velencén a német Brooklyn Bounce, a lemezlovasok csapatát pedig az izraeli Borgore és a német Tujamo is erősíti.  A magyar csapatok közül színpadra áll a harmincéves Tankcsapda, a tizenöt éves Road és az ugyanennyi ideje zenélő Halott Pénz, a Kowalsky meg a Vega, a Punnany Massif, a Brains, Majka, valamint a Follow the Flow is. Vasárnap pedig egész estés szuperprodukcióval készül Vasovski Norbert Kollányi Zsuzsival, Nágival, Király Viktorral, Szakács Gergővel, a Follow The Flow énekesével és Szivák Zsolttal a Cloud9+ együttesből.
Murai László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke „felsőoktatási ünnepnek” nevezte a fesztivált, mely több tízezer embernek jelent találkozási pontot. Hangsúlyozta: a koncertek mellett a civil tér és a sportprogramok hozzáadott értéket képviselnek az EFOTT-on.

L. Simon László országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy tartósan otthonra lelt Velencén az EFOTT. Mint mondta, a fesztiválozók több mint 115 ezer vendégéjszakát töltöttek az EFOTT-on, a befolyó idegenforgalmi adóbevételből pedig a fesztiválterület nagysága miatt Velence mellett Sukoró is részesül. A politikus szerint az EFOTT-nak köszönhetően a turizmus is fejlődik a térségben. L. Simon László hozzátette: minden eszközt meg kell ragadni, hogy tovább növelhessék a turisták számát, és azok, akik egyszer már jártak a térségben – akár a fesztiválon – később is visszatérjenek. Koszti András, Velence polgármestere a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „kulturális svédasztal” várja a fesztiválra érkezőket, mindenki találhat az érdeklődésének megfelelő szórakozási lehetőséget az EFOTT-on.

(MTI)


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb