Szilágyi Péter: az anyaország számít a diaszpórában élő fiatalokra

Számít a diaszpórában élő fiatalokra az anyaország, és segíti őket a magyar kultúra őrzésében - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa kedden az Országházban, amikor a diaszpóraprogram keretében Magyarországra érkező uruguayi magyar származású fiatalokat köszöntött.

Szilágyi Péter kiemelte: Magyarország minden magyarért kiáll, éljen bárhol a világon.

A magyar kis nemzet, ezért nagyon fontos, hogy a diaszpórában élő két és fél millió tagja kapcsolatban maradjon az anyaországgal – mondta.

Hozzátette: az alig néhány ezres uruguayi magyar közösségnek a legfontosabb, a magyar identitást megtartó erő a néptánc és a cserkészet, és a magyar kormány hálás a közösségnek, hogy ilyen messze az anyaországtól ápolják őseik kultúráját.

A miniszteri biztos kitért arra: a rendszerváltás előtt Magyarország lemondott a határain túl élő magyarokról, de mára véget ért az időszak, amikor a határon túl, illetve a diaszpórában élők nem tartoznak a nemzethez.

A 2010-ben elindított nemzetpolitikai stratégia jelentős változást hozott, azóta sok program segíti a diaszpórában élőket – hangsúlyozta Szilágyi Péter. Példaként említette a Körösi Csoma Sándor-programot, melynek keretében Magyarországról évente 150 fiatal utazik a diaszpórában élő magyarokhoz, hogy néptáncra, népzenére, magyar nyelvre tanítsa a közösség tagjait. Emellett pályázatokkal is segítik a magyar közösségeket és a hétvégi iskolákat, a diaszpóraprogram keretében pedig évente 1000 fiatal érkezik Magyarországra, hogy megismerkedjen ősei kultúrájával – mondta Szilágyi Péter.

A diaszpóraprogramban azok a 10 és 29 év közötti magyar származású fiatalok vehetnek részt, akik legalább egy éve aktív szerepet vállalnak a helyi magyar közösségekben működő hétvégi iskolák, cserkészcsapatok, hagyományőrző és kulturális egyesületek vagy vallási közösségek munkájában. A fiatalok tíznapos magyarországi útjuk során megismerik a főváros nevezetességeit, elmennek táncházba, vidéki kiránduláson, gasztronómiai és más kulturális programokon vesznek részt.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre