Mise a Szabadság hídon

A Vályó Egyesület (nevük a város és folyó szójátékából született) idén is megszervezi a Szabihíd projektet, melynek lényege, hogy a budapestiek birtokukba vehetik négy nyári hétvégén a Szabadság hidat. Érdemes kilátogatni és megnézni, hogyan válik közösségi térré a sokak által szeretett híd, ahol július 28-án Sajgó Szabolcs jezsuita atya mutat majd be szabadtéri szentmisét, akit a 777blog.hu szerkesztősége arról kérdezett, mi fogta meg őt ebben a rendezvényben.

Az emberek a lezárt hídon vidáman iszogattak, vagy kivitték a kanapét otthonról – osztotta meg a rendezvénnyel kapcsolatos korábbi tapasztalatait Sajgó Szabolcs jezsuita a vele készült interjúban, akit megfogott ez a kulturált együttlétről szóló kezdeményezés. – Egy jól átgondolt eseményről van szó, amely nagy impulzust adhat a városnak – vélekedett a szerzetes pap.

Július 28-án délelőtt 10 órakor, a „Szabihíd” utolsó napján szentmise lesz a hídon, amellyel kapcsolatban a jezsuita atya elmondta: remek alkalom lehet, hogy

az életképes, normális keresztények felkínálják azt a többletet, amit Jézus ad nekünk hitünkön keresztül.

– Minden hívő a látható és a láthatatlan között tartós híd lehet, megjelenítve Isten csodáját, életét, kegyelmeit azok felé, akik távol vannak Tőle. A hit hídja önmagában is nagyon szimbolikus jelentőséggel bír. Fantasztikus dolog, hogy az ország fővárosában, a Szabadság hídon ünnepelhetjük Istentől kapott szabadságunkat. Szeretni csak szabadon vagyunk képesek – tette hozzá.

Sajgó Szabolcs atya szerint a megvalósuló szentmise révén megváltozik majd a Szabadság hídról és környezetéről alkotott képünk. Mint fogalmazott:

a profánnak látott világ szent jellegét ez az esemény is segít tudatosítani. Hiszen csak egy világ van, és ez Isten világa.

Forrás: 777blog.hu; Fotó: flickr

Iratkozzon fel hírlevelünkre