Brüsszelben áll a bál, ellentmondó hírek keringenek, kit jelölnek a Bizottság elnökének

A tagországok állam- és kormányfői vasárnap este rendkívüli csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben, egyetlen napirendi pontként a főbb EU-intézmények vezetői tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak. Napközben olyan információ jelent meg a sajtóban, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke egy egyeztetésen Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelöltet javasolta az Európai Bizottság élére, amit az Európai Néppárt (EPP) elnöksége állítólag rögvest elutasított. A Magyar kormány nevében nyilatkozó Kovács Zoltán elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Soros György embereként számon tartott politikus kerüljön a Bizottság élére.

Tobias Teuscher német EP-tisztségviselő, aki részt vett az európai parlamenti (EP-) frakciók vezetőivel folytatott vasárnapi egyeztetésén, sajtójelentések szerint arról számolt be, hogy a Tusk által javasolt megállapodás alapján a májusi választást megnyerő Európai Néppárt adná az Európai Parlament elnökét, illetve az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) névre keresztelt centrista-liberális frakció pedig az Európai Tanács elnökét. Elmondása alapján az Európai Központi Bank elnöki posztjáról a megbeszélésen nem esett szó.

A Financial Times brit napilap pár napja arról írt, hogy egy pártcsaládok közötti kompromisszum keretében Timmermans kerülhet előtérbe, de arra is rámutattak, hogy ez könnyen elbukhat egyes kelet- és közép-európai államok ellenállásán.

Az MTI értesülése szerint Európai Néppárt (EPP) elnöksége “fellázadt” Frans Timmermans szociáldemokrata csúcsjelölt ellen, nem fogadta el az EPP-elnök és a németek javaslatát.

A magyar hírügynökség brüsszeli forrásai szerint nem igaz, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Timmermanst javasolja a Bizottság elnöki posztjára.

A médiában szárnyra kapott hírekre reagálva Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kijelentette: a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy Frans Timmermans kerüljön az Európai Bizottság élére, ugyanis a szociáldemokrata csúcsjelölt Soros György embere.

Kovács Zoltán azt MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: Frans Timmermanns megválasztása esetén Soros György bábja kerülne a Bizottság élére, így a milliárdos érvényesíteni tudná mind a bevándorlásban, mind a pénzügy- és gazdaságpolitikában a saját érdekeit.

Hangsúlyozta: Magyarország kormánya mindent megtesz azért, hogy megakadályozza egy ilyen forgatókönyv bekövetkeztét.

Forrás: MTI      Címlapfotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet (képünk illusztráció)