30 éve annak, hogy Nagy Imre és kivégzett társai temetésével visszavonhatatlanul megkezdődött a rendszerváltásnak nevezett folyamat. Ez az alkalom arra késztet, hogy a nyár beköszöntével, kicsit magamnak is több szabadságot, szellemi kalandozást megengedve elgondolkodjak azon a teljesen történelmietlen felvetésen, melyet írásom címe tartalmaz.
Ám mégis!
Mi lett volna, ha… 1990-ben a professzionális mérnök szakembert, az MDF jelöltjét, Barsiné Pataki Etelkát választják főpolgármesternek?
Mi lett volna, ha… a már elnyert és már konkrét megvalósítás fázisába lépett budapesti Világkiállítást a frissen hatalomra került Horn-kormány nem mondja le azonnal?
hirdetésMi lett volna, ha… a baloldali liberális politikusok egyszer is betartották volna bármelyik ígéretüket, és mondjuk nem jött volna létre egy kétharmados, balliberális koalíció, mely a Bokros-csomagot és számos hasonló intézkedést szabadított az emberekre?
Hosszan sorolhatnám még semmibe vesző kérdéseimet. A valóság ugyanis sajnos egészen másként alakult.
Történelmietlen felvetéseimre a válaszokat ugyan nem tudom, de mégis érzem őket. Éppen ezért tölt el némi fájdalom az elszalasztott lehetőségek, évtizedek láttán. Hiszen látjuk fővárosunk, országunk és nemzetünk 2010 óta tartó rohamléptű fejlődését (melyből ízelítőt kaphattunk 1998 és 2002 között), és ez alapján reális elképzeléseink lehetnek arról, hogy hol is járhatnánk akkor, ha a valóság megspórolt volna néhány hosszú és teljesen felesleges kitérőt nemzetünk életében, s engedte volna feltett kérdéseinkre a jó választ megadni.
Az ember elrontott cselekedetei a jelenben csak egyszerű hibaként tűnnek fel, évtizedek elteltével azonban történelmi bűnökké is összeállhatnak. Ezért van mindnyájunknak rendkívül nagy felelőssége.
Tarnai Richárd
