Herczegh Anita adta át „A mi büszkeségünk” pályázat díjait

Jótékonysági futóverseny résztvevőit köszöntötte, valamint a Herczegh Géza Emlékév keretében meghirdetett történelmi-irodalmi esszépályázat díjait adta át Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége a szlovákiai Nagykaposon.

Herczegh Anita az emlékév záróeseményén, A mi büszkeségünk című pályázat eredményhirdetésén elmondta, hogy a Herczegh Károly Alapítvány és a Nagykapos és Vidéke Társulás által indított, a Kárpát-medencei általános iskolák tanulói számára meghirdetett esszéversenyre jelentkezők alkotásaikkal a felvidéki szülőföld azon jeles alakjainak életét és munkásságát mutatták be, akik  előrevitték közösségük életét és példát mutattak az utókornak arra, hogy a közösségért tenni, egymásnak segíteni, és a nemzet ügyét szolgálni életünk egyik legfontosabb célja. A hangsúly nem a konkrét életrajzok ismeretén, hanem a szellemiségén volt, azon, amit ezek az emberek tetteikkel számunkra sugallnak -– fogalmazott a helyi Magyar Közösségi Házban megtartott ünnepségen a köztársasági elnök felesége, Herczegh Géza jogtudós lánya.

Szavai szerint az esszéverseny pályázói és a jótékonysági futás résztvevői kicsit szebbé tették a világot és kifejezték nemzeti összetartozásukat. Hangsúlyozta: ezért is fontos, hogy lássuk magunk előtt azokat, akikre büszkék lehetünk, erre teremtettek lehetőséget a pályázatban résztvevő gyerekek és felkészítő tanáraik.

Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, Herczegh Géza jogtudós lánya köszönti Gui Angéla karitatív futónagykövetet, az Egy vérből valók vagyunk mottójú, a Vereckei-hágótól Budapestig tartó jótékonysági futás szervezőjét a szlovákiai Nagykaposon. Fotó: MTI/Balázs Attila

A mi büszkeségünk című kiírásra huszonhárom pályamunkát küldtek be nagyrészt felvidéki általános iskolákból, de neveztek a szerbiai Magyarkanizsa és Torontálvásárhely, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kálmánháza általános iskoláinak tanulói is. Az első három díjazottnak járó nyereményeket a füleki, a szőgyényi és a királyhelmeci általános iskola diákjai vehették át Herczegh Anitától.

A díjátadón jelen voltak az Egy vérből valók vagyunk mottójú, a Vereckei-hágótól Budapestig tartó jótékonysági futás mezőnyének Nagykaposra érkező tagjai is. A futás fővédnöke, Herczegh Anita beszédében köszöntötte a kezdeményezéshez csatlakozókat, akik részvételükkel a kárpátaljai Rát község Szent Mihály Gyermekotthonának támogatására hívták fel a figyelmet.

A budapesti Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjáig tartó 500 kilométeres futás mellett véradásokat is szerveznek, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt közös véradónapjai keretében június 24-én Miskolcon, június 25-én Egerben, majd június 26-án Budapesten hívják fel a figyelmet a véradás fontosságára.

Forrás: MTI               Fotó:MTI/Balázs Attila

Iratkozzon fel hírlevelünkre