Az év legrövidebb éjjelén az emberek hagyományosan hatalmas tüzek mellett virrasztottak, ártásokat űztek és szerelmet is jósoltak egymásnak. Június 24-én ünnepeljük Szent Iván napját, amelyhez immár évszázadok óta népi rítusok sora kapcsolódik – a tűzugrástól elkezdve a hamvakból készítendő amulettekig.
Nyárközép, köznapi nevén Szent Iván napja az északi országokban nemzeti ünnep, ami érdekes módon mégsem június 21-ére esik, amikor a Nap a legmagasabb delelési ponton áll az égbolton. A három napos eltérést a kétféle időszámítási mód okozza: a Földhöz viszonyított napállás nem egyezik a tényleges naptári évekkel. Ezért van, hogy ami régen 24-ére esett, az napjainkra három napot előre tolódott.
Szent Iván éjjelén virrasztással ünnepelték a Napot, az életet, a szerelmet és a termékenységet, mindeközben valósággal tombolt a mágia a falvakban. Az év leghosszabb napját fénymegtartó varázserővel ruházták fel. A virágos illatos füvekből ezen az éjen font koszorú a ház elejibe akasztva egész éven át védelmet nyújtott a tűzvész ellen. Mi több, a hiedelmek szerint a Szent Ivánkor szedett kapor a boszorkányokat is távol tartotta.
Mivel az éjszaka a sötétség és a halál lunáris birodalma, a meggyújtott tüzek messzire űzik az ártó szellemeket. A június 23-a estéjén meggyújtott tüzek, ha a földrajzi viszonyok lehetővé tették, gyakran a hegyek tetején lángoltak, hirdetve, hogy a fény diadalmaskodott a sötétség felett. Nem véletlen, hogy az egyház, a többi szent esetében megszokottal szemben, Keresztelő Szent János ünnepét nem mártírhalálának időpontjára helyezte. A keresztény ünnephez is kapcsolódtak népszokások: a tüzet háromszor kellett átugrania az embernek, hogy Szent János közbenjárásával a Szentháromságnál kegyelmet nyerhessen.
Zoboralji népviseletbe öltözött résztvevők a Szent Iván éji tűzugráson a Baranta-völgyben, a felvidéki Gömörpéterfala közelében Fotó: MTI / Komka Péter
Kérdezhetnénk, ha június 24-én Keresztelő Szent Jánost ünnepeljük, akkor hogy lehet, hogy mégis Szent Ivánnak címezzük e napot? Ennek oka, hogy az Iván elnevezés a régi magyar Jovános, Ivános alakból ered, illetve a János név szláv formájából.
Az ünnepi tüzek fellángolását követően az emberek a tűz körül táncoltak és énekeltek. A tűzugrás hazánkban is elterjedt hagyomány volt – számos településen a mai napig is művelik. A felnőttek mellett a gyermekek is átszökellhetnek a lángokon, hogy a Nap mindig olyan magasra „ugorjon”, mint ezen a napon.
hirdetésTermészetesen a babonás szokások közül a szerelmi és termékenységi rítusok sem maradhattak ki. A szerelmespárnak együtt kellet átugrania a tüzet, hogy ne legyen köztük harag és civakodás. Egyes vidékeken úgy tartották, amelyik lánynak sikerül úgy átjutni a tűz fölött, hogy a lángok nem kapnak bele a szoknyájába, az a következő esztendőben férjhez megy. A Muraközben a lányok azoknak a legényeknek, akikkel összepárosították őket a tűznél, a következő vasárnapon bokrétát ajándékoztak, amit a legény, ha elégedett volt a párosítással, szalaggal viszonzott. Zsérén a legények közül az, akinek nem tetszett a leány, akivel kiénekelték, szétrúgta a tüzet. A leányok a tüzet megigazítva tovább folytatták az éneklést mindaddig, míg az összes leányt és legényt ki nem énekelték.
Menyhén éjféltájban a lányok két szál kendert kötöttek össze – aztán kilenc nap múlva megnézték, és akié virágos volt, annak legény, akié magos, annak özvegyember lett az ura, a néphit szerint. Abaúj-Torna megyében a fiatal házasok 13 szem parazsat tettek egy fazékba. Az asszony felhajította a fazekat jó magasra, és ha egy szem parázs sem hullott ki belőle, boldog családi életre számíthattak.
A Szent Iván napi tűz füstjétől a leányok megszépülnek, a legények pedig megerősödnek. Állítólag ez a nap a házasságkötésre is különösen alkalmas.
Óriási máglya ég az év legrövidebb éjszakáján, Szent Iván éjjelén az észak-spanyolországi San Pedro Manrique városban. A Szent Iván-napi tűzugrás szokásának a tűz tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit az alapja. Fotó: MTI/EPA Alvaro Barrientos
A szentiváni tüzeknek egészségvarázsló jelleget is tulajdonítottak. Úgy tartották, aki hétszer átugorja a tüzet, azt elkerüli minden kórság. A tűz felett füstölt növények csak ezen az éjjelen, az átugrás által váltak gyógyító hatásúvá a hiedelem szerint. Tardoskedden a tűzön megpörkölt vadbodzát az ágyba vitték a bolhák ellen. Aki a tűzbe aszalt körtét vagy almát dobott, megóvta magát a betegségektől. Topolyán a tűz parazsába tették az almát, mivel azt tartották, hogy annak, aki abból eszik, nem fog fájni a torka.
A nyárközépi tűz hamvai sem vesztek kárba, hiszen maradványait Európa-szerte kiváló amulettnek tartották.
Szent Iván napját Európától kezdve Észak- és Dél-Amerikáig mindmáig különleges ünnepnek tartják. A hagyományokról és a külföldi szokásokról itt olvashatnak.
Forrás: Vasné Tóth Kornélia: Szent Iván-éj hazánkban és külföldön, mult-kor.hu
Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej
