Megérezni Krisztus jó illatát

Zsengellér Józsefnek pontos elképzelése van arról, hogyan tudná segíteni az egyetem szervezeti egységeit és oktatóit. Elmondása szerint

fontos, hogy az egyetem vezetője érzékelje a feszültségeket, és merjen lépni is, mert azok tévedéseket szülhetnek, és rossz döntéseket generálhatnak.

A Balla Pétert hivatalában váltó rektor szerint, mivel az egyetem a református egyházé, vezetőjének szem előtt kell tartani az egyház céljait. Ebben nagyon fontos szerepe van az egyes karok vezetőinek, valamint a tanároknak és diákoknak,


Hirdetés

akik hitükkel, értékrendjükkel az egész egyetemi közösségre jó hatással vannak.

Örvendetes, hogy az egyetem nem szorul már a fejkvótára, mivel ismét az ország tíz legjobb egyeteme között tartják számon, a kormányzat jóindulatának, valamint az egyház és az állam közötti megállapodásnak köszönhetően pedig az egyetem finanszírozása is stabilizálódott. Ezzel együtt az egyetem tanári kara vallási, világnézeti és politikai szempontból teljesen heterogén, elvárás csak az egyetem értékei melletti elköteleződés mentén van.

Az új rektor elmondása szerint olyan egyetemet szeretne,

ahol a református szellemiség eléri a hallgatókat és jó irányba formálja őket.

Az egyházon kívülről érkezettek számára legyen olyan hely az egyetem, „ahol megérezhetik Krisztus jó illatát”, a Károli sajátja más egyetemekkel szemben az összetartozás érzése, amelyet nyújtani tud. Zsengellér József szorgalmazta a tutori rendszer bevezetését a Hittudományi Karon, így a tutorok az első év nehézségeinek leküzdésében, az egyetemi életbe való bevezetésben segítik a diákokat, de online tanácsadói felülettel, egy lelkigondozói hálózattal is támogatják a diákokat és oktatókat egyaránt.

Hozzátette, fontos, hogy a Károli szellemi termékei benne legyenek az itthoni tudományos és közéletben. A cigánykutatásban például az egyetem biztosítja a kormányzat számára a háttérkutatást és már külföldön is nagy érdeklődés övezi az egyetem munkáját. A pedagógusok és lelkészek képzése nagyon fontos feladat, hiszen a cigány népességet előrevivő szemlélettel kell tanítani. Mint minden egyetemnek, a Károlinak is fel kell mutatnia valamit, amiben különleges és egyedi, de fontos, hogy a fejlesztések reagáljanak a tudományos és társadalmi szükségletekre.  

Az új rektor arra a kérdésre, hogy lehet-e független egy a kormány támogatását élvező egyházi egyetem, azt válaszolta, nem jó, ha az egyház az államtól függ, az viszont igen, ha az állam érzi a felelősségét annak, hogy az egyház is része a közéletnek. Zsengellér József szerint

a politika az aktuális helyzethez igazítja a mondanivalóját, az egyház viszont örök értékekhez kell, hogy ragaszkodjon: Krisztushoz, a krisztusi szeretethez és áldozatvállaláshoz.

A teljes interjú a linkre kattintva olvasható.

'Fel a tetejéhez' gomb