Ullmann Mónika: A Vadméz egy érzelmi hullámvasút
– Javában tart a főpróbahét. Hogy áll a próbafolyamat?
– Jól haladunk, ott tartunk, ahol kell. Most kerültünk be a Belvárosi Színház színpadára, először vannak rajtunk a jelmezek. Ilyenkor jön a szokásos szétesés, de persze ez a normális. A Jurányi színháztermében sikerült korábban felépíteni a díszletet, így nagyon jól tudtunk dolgozni már ott is, hiszen gyakorlatilag ezekkel az arányokkal próbáltunk. Minden fal ugyanott van, de ettől függetlenül maga a tér teljesen más, amihez most hozzájönnek a ruhák, a fények… Szóval sokszor rácsodálkozunk a dolgokra, egymásra. 
– Mesélnél a karakteredről?
– Anna Petrovna egy ezredes özvegye. Mostohafiával minden nyáron vidéki nyaralójukba utazik. Tulajdonképpen nagyon élvezi, hogy a környező birtokokról a férfiak legyeskednek körülötte, de az egyértelmű, hogy Platonovot szeretné megkapni, ő az igazi szerelem számára. Úgy tűnik, a férfi viszonozza is az érzelmeit, de később kiderül, hogy ezt más nővel is elhiteti. Platonov nagyon különös ember, nagy hatással bír a nőkre és a férfiakra egyaránt, önazonos, mindig kimondja azt, amit gondol. 
– Milyen érzelmek fogalmazódtak meg benned, amikor először olvastad a darabot?
– Érdekes, hogy amikor először olvastam, egészen mást képzeltem el, mint amilyen akkor volt, amikor az olvasópróbán a partnereim hangján szólaltak meg a karakterek. Azt gondoltam akkor, hogy ez nagyon jó lesz.
A Platonovból nincs kőbevésett verzió, maga Csehov sem csinált belőle tiszta példányt, így mindenki, aki hozzányúl ehhez a darabhoz, saját feldolgozást alkot belőle. Bizonyos jeleneteket beemel, másokat kihagy, tehát mindenki a saját dramaturgiája szerint halad. Mi a Michael Frayn-féle változatból dolgozunk. Számomra sokkal inkább hasonlít egy Feydeau-vígjátékra, pláne az eleje, illetve a közepe. Tulajdonképpen ez egy orosz szatíra, ami aztán a végére, ha jól kanyarodunk be, egészen szívfacsaró hatással lehet a nézőkre. Tükröt tart minden szereplőnek. Amikor az ember alkoholos befolyásoltság alatt áll, akkor a személyiségéből csupa olyan jegy kerül előtérbe, amit józanul próbál palástolni, vagy nem ad neki teret, de amikor elveszíti a kontrollt, akkor ezek előjönnek, és kiderül, hogy kiben mi rejlik valójában. 
– Mit üzen számodra a darab?
– Számomra talán az a legfontosabb, amit Andris (Ötvös András – a szerk.) mond benne, hogy csak egyszer kell átverni azt, akit szeretünk, és onnantól kezdve nem tudunk szabadulni a hazugságok hálójából. Sőt, ha elkezdjük saját magunkat áltatni, akár csak egyetlen alkalommal, és ezt el is hisszük, akkor az teljesen felborítja az ember személyiségét.
– Egy ilyen szórakoztató vígjátéknál mennyire kihívás átadni egy mélyebb üzenetet? Komédiát vagy drámát játszol szívesebben?
– A Vadméz egy érzelmi hullámvasút, és én az ilyen darabokat szeretem. Lehet sírni és nevetni rajta, meg lehet döbbenni bizonyos részein, együtt lehet érezni a karakterekkel, sőt… Azt is lehet, hogy eltartunk magunktól egy-egy szereplőt. Mindenki bemutatja a saját markáns, emblematikus személyiségét az elején. Azt például nagyon jó megnézni, hogy mondjuk egy úriasszony hogyan vetkőzik ki magából, és hogyan hagyja maga mögött eleganciáját… Minden egyes szereplőnél ugyanez van, meg lehet nézni, hogy honnan hová jutnak el, amiatt, hogy nem tudnak szabadulni egy-egy gondolattól. A darab azt a pontot mutatja meg, amikor már nem vagyunk képesek egy idő után eltávolodni magunktól és egy bizonyos rálátással vizsgálni az életünket. Ilyenkor dől ránk minden, közben meg nem vesszük észre, hogy hajtjuk a semmit. 
– Akkor számos izgalmas dolgot felszínre hoz majd a darab.
– Ebben bízunk mi is! Nagyon vicces részek találhatók benne. Például az rendkívül jó humorforrás a közepe táján, amikor a férfiak lerészegednek. Elképesztően viccesek, jókat lehet rajtuk szórakozni. Én magam is ülök, nézem őket, és nevetek. Közben pedig minden mondat egyre mélyebbre megy majd, ahogy haladunk előre a történetben. Azt érzem, ennek a darabnak igazán különleges íve van.
Kiemelt kép: Tiszeker Dániel
