Bálint Botond: A liberálisok azért haragudnak, mert nem ők tematizálnak

A kommunisták gyermekei és unokái azt kívánják tőlünk, hogy áldozatokként tekintsünk a frakcióharcokban legyilkolt kommunista felmenőikre, azokra, akik néhány nappal korábban még a legnagyobb lelkesedéssel gyilkoltak, kínoztak és raboltak ki bárkit a korábbi haragosaiktól kezdve a szomszédig, akinek mondjuk megtetszett a háza – írja a Pesti Srácok oldalán megjelent publicisztikájában Bálint Botond.

A szerző értékelése szerint „Nagy Imre nem azért történelmi alak, mert akkora nagy ember lett volna, hanem azért, mert 1956 spontán forradalom volt, vezérek nélkül és végső áldozata utólag jelentősebbé tette a szerepét, mint az valójában volt”. Azok pedig, akik most újraértelmeznék a diktatúrát és utólag mosnának tisztára karaktereket, fittyet hánynak mindazokra, akik valóban ellenálltak, megmaradtak nemzetieknek és megtartották gerincüket. 

Akik a Szabadságkoncert alatt tüntettek, egy olyan „kétségbevonhatatlan »igazságért« tüntettek, ami sosem létezett és nem is létezhet”. 

Bálint Botond szerint „a kommunisták és a liberálisok igazi szívfájdalma és mérhetetlen gyűlöletük ősforrását megújító indoka az, hogy nem a kommunisták, a reformkommunisták, a maoistákból liberálissá váló magyargyűlölők csináltak történelmet 1989. június 16-án, hanem Orbán Viktor. Egyetlen egy beszéd tönkretette ugyanis ezeknek a csoportoknak a tervét, hogy a saját értelmezési keretükben tartsák az eseményeket.”


Hirdetés

Emlékezni pedig mindarra, amit a kommunisták tettek, alapvető kötelességünk – és vigyáznunk kell, nehogy utódaik visszatérjenek.

Bálint Botond írása ide kattintva olvasható.

'Fel a tetejéhez' gomb