Lemond Pavel Filip kormánya

Az MDP alelnöke arról beszélt, hogy a kormány távozása és a párt ellenzékbe vonulása nem oldja meg a fennálló alkotmányjogi problémát. Emlékeztetett arra, hogy van egy alkotmánybírósági döntés a parlament feloszlatásáról, és arról, hogy a parlament döntései nem érvényesek, ami Maia Sandu kormányának jóváhagyására is vonatkozik.

A korábbi kormánypárt egyik forrása a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy az MDP azt követően fújt visszavonulót, hogy a pártszékházba látogatott Derek Hogan chisinaui amerikai nagykövet. A forrás szerint az MDP a végsőkig reménykedett Washington támogatásában, de nem kapta meg azt.

A moldovai parlament Chisinauban. MTI/EPA/Dumitru Doru

Igor Dodon, az alkotmánybíróság által hivatalából felmentett államfő „a moldovai nép hatalombitorlók felett aratott győzelmeként” ünnepelte a történteket. Egyben jelzésértékűnek és egyedül helyénvalónak minősítette az MDP vezetőségének azt a döntését, hogy ellenzékbe vonul, és felhívást intéz a kormányzat, illetve a kormányhivatalok blokádjának feloldására. A korábbi értesülésekkel szemben – Dodon szerint – az MDP továbbra sem ismeri el Maia Sandu miniszterelnök szombaton megalakult koalíciós kormányát.

Bár Moldovában múlt szombaton koalíciós kormányt alakított az Igor Dodon elnököt támogató Szocialista Párt és az Európai Unió-párti Acum (Most) pártszövetség, az előző kormányt adó, Vladimir Plahotniuc oligarcha vezette MDP a befolyása alatt álló alkotmánybírósághoz fordult, azt állítva, hogy a február végi választások nyomán a pártok nem tudtak a törvényesen előírt 90 napos határidőn belül kormányt alakítani, ezért az államfőnek fel kellett volna oszlatnia a parlamentet.


Hirdetés

A bírói testület az MDP-vel egyetértésben vasárnap felfüggesztette tisztségéből a szocialista államfőt, Igor Dodont. Egyben a demokrata párti Pavel Filip eddigi miniszterelnököt nevezte ki ideiglenes államfőnek. Filip bejelentette a parlament feloszlatását, és szeptember 6-ára előrehozott választást írt ki.

A parlament ennek ellenére folytatta munkáját, és Dodon sem hajlandó feladni elnöki jogköreit. Plahotniuc hívei viszont eddig a kormányhivatalok blokádjával akadályozták az új kormány tagjait, hogy elfoglalhassák helyüket. Moldovában így patthelyzet, lényegében kettős hatalom alakult ki.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb