Zelenszkij is részt vesz az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján Moldovában

Volodimir Zelenszkij az Európai Politikai Közösség moldovai csúcstalálkozójára érkezett csütörtök reggel, az ukrán elnök 46 másik ország vezetőjével egyebek között az Oroszország indította ukrajnai háború fejleményeit vitatja meg.

Zelenszkijt az értekezlet házigazdája, Maia Sandu moldovai elnök fogadta a Chisinauhoz közeli Bulboaca kastélyában. Az ukrán elnök köszönetet mondott neki Kijev támogatásáért és az ukrán menekültek befogadásáért.

Sandu előzőleg kijelentette, hogy az ukrán határ közelében rendezett nagyszabású találkozó a kontinens növekvő egységét tanúsítja, megerősíti a résztvevők béke iránti elkötelezettségét, Oroszország ukrajnai háborújának elítélését, valamint szolidaritásukat Kijevvel.

Az Európai Politikai Közösség létrehozását Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezte annak érdekében, hogy az időszerű politikai kérdéseket az Európai Uniónál szélesebb körben, kötetlenül és rugalmasan vitathassák meg, és lehetővé tegyék az EU-tagállamok szorosabb együttműködését a szervezeten kívüli országokkal.

Az első csúcstalálkozót tavaly októberben tartották Prágában.

A NATO a csúcstalálkozó előtt bejelentette, hogy fokozottan ellenőrzi a moldovai légteret. Az AWACS légtérellenőrző rendszer kiterjesztése azt is jelenti, hogy Moldova az észak-atlanti szövetségnek is fontos partnere – derül ki a szövetség közleményéből.

(MTI)

A címlapképen Maia Sandu moldovai elnök fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának kezdetén a bulboacai Mimi-kastélyban 2023. június 1-jén. Forrás: MTI/EPA/Dumitru Doru

Iratkozzon fel hírlevelünkre