Elfogták a nőt, aki agyonütött egy állatkerti teknőst

A BRFK felkérésére az ózdi rendőrök Ózdon elfogták a nőt, aki a Fővárosi Állat- és Növénykertben megkínzott egy görög teknőst.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága állatkínzás vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, mert a Fővárosi Állat- és Növénykert feljelentése alapján csütörtökön egy látogató utcakövet dobott egy görög teknősre. Az állat olyan szörnyű sérüléseket szenvedett, hogy el kellett altatni. Gondozói szerint rettenetes fájdalmakon ment keresztül.

A zuglói nyomozók 20 órán belül azonosították és az Ózdi Rendőrkapitányság rendőreivel együttműködve elfogták a feltételezett elkövetőt – közölte a police.hu. A 28 éves V. Adélt előállították, kihallgatása folyamatban van, a nyomozó hatóság őrizetbe vételét és bíróság elé állítását tervezi.

Három évet is kaphat

A nő szerda délután kockakővel ütötte a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik görög teknősét. Az állatot a gondozók a zárás előtt találták meg, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az állatorvosok már nem tudtak segíteni rajta, így a teknős elaltatása mellett döntöttek.

Az MTI felidézi: a görög teknős (Testudo hermanni) Dél-Európában őshonos mediterrán szárazföldi teknősfaj, szerepel a veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó washingtoni egyezmény listáján. Az ilyen állatfajok egyedeinek elpusztításával vagy károsításával természetkárosítás bűntette valósulhat meg, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Az előzményekről itt olvashat bővebben:

Iratkozzon fel hírlevelünkre