Adj vért te is!

A véradók világnapján utánajártunk, mi kell ahhoz, hogy segíthessünk.

Legfeljebb egy órát vesz igénybe életünkből, ám ezzel a kis áldozattal megmenthetjük egy embertársunk életét. A mai napon annak a több millió véradónak mondunk köszönetet, akik adományukkal újabb reményt nyújtanak azoknak, akik életükért küzdenek. 1868. június 14-én született Karl Landsteiner, az AB0 vércsoport-rendszer felfedezője, a vértranszfúzió egyik legfontosabb alakja. Az iránta való tiszteletből ünnepeljük ma ezt a világnapot.

A különböző szervezetek egész évben biztatnak arra, hogy rendszeresen adjunk vért. Ha már megérett bennünk az elhatározás, nem árt, ha tisztában vagyunk néhány feltétellel.

Forrás: veradas.hu

Vért 18 és 65 éves kor között adhatunk, testsúlyunknak el kell érnie az 50 kg-ot. A férfiak évente ötször, míg a nők maximum négyszer adhatnak vért. Két véradás között 56 napot várnunk kell, hiszen alkalmanként 450 ml +/-45 ml vért vesznek, illetve az utólagos ellenőrző vizsgálatokhoz még négy kémcsőnyit.

A vérvételt megelőzi egy orvosi vizsgálat, hiszen a transzfúzióra szoruló betegnek a maximális biztonságáról laboratóriumi vizsgálatokkal kell gondoskodniuk. Az egyik legnagyobb kockázatot a vérrel átvihető betegségek jelentik. Nem minden országban azonosak ezek a szűrővizsgálatok, például hazánkban az éghajlati különbségek miatt nem indokolt malária ellenanyagot szűrni. De ennek ellenére, aki maláriával fertőzött területen járt, bizonyos ideig nem adhat vért. A Hepatitist minden esetben kiszűrik, és minden először vért adó embernél vizsgálják azt az ellenanyagot, amely egy esetleges korábbi, gyógyult Hepatitisz B fertőzést mutat ki.

Már csak azért is megéri vért adni, mert információt kaphatunk saját egészségi állapotunkról.

A vérvétel mindössze 5-10 percet vesz igénybe, a teljes procedúra vizsgálatokkal együtt maximum egy óra. Ezzel az egy órával három emberen is segíthetünk.

A véradás után különösen fontos a folyadékpótlás, legjobb, ha már a helyszínen megiszunk egy liter vizet. Az egészséges donorokra nézve nincsenek veszélyei a véradásnak, sem a fehérjeszint, sem az immunglobulinszint nem változik. Ugyan a vörös vérsejtek szintje valóban kis mennyiségben csökken, de hamar újratermelődik. Két-három héten belül biztosan visszaáll a véradás előtti állapot, addig az elvesztett vasat a szervezet a vasraktárakból pótolja.

A véradást mindig próbálják népszerűsíteni, idén például a Vöröskereszt az HBO-val működött együtt, hogy a sorozatrajongókat is erre buzdítsák. Az „Add a véred a trónért” felirat és egyedi design-nal díszített véradó kamion a Trónok harca nézőit akaratlanul is odavonzotta.

Az ország első és egyben egyetlen véradó kamionja a Magyar Vöröskereszté, amelyben évente több ezer ember ad vért. Az indulása óta több mint 18 ezer liter vért sikerült gyűjteniük, hála annak a több mint 40 ezer embernek, akik adományoztak. 

Forrás: Véradás.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre