Az élet vége felszabadító is lehet

A román orvos szerint lenyűgöző pillanat, amikor az intenzív osztályra belép a pap. Az orvosok, az ápolók és a hozzátartozók imádkoznak a halálához közelítő beteg körül. Ziarul Lumina vallja: Isten nélkül nincsen gyógyulás, ezért fontosnak tartja, hogy a kórházakban legyen jelen a pap.

Sokan visszatérnek az Istenbe vetett hitükhöz egy-egy kórházi betegség során. Mások az első apostolok erejével beszélnek Isten létezéséről, aki segített nekik meggyógyulni. Az intenzív osztályon állandó a küzdelem az élet és a halál között, ez a figyelmünket az orvostudományt meghaladó dolgokra irányítja – osztotta meg tapasztalatait a fiatal főorvos a vele készült interjúban.

A hívő doktor beszámol arról is, hogy azoknál a betegeknél, akik felvették a paptól a betegek szentségét, illetve akikért imádkoznak, látványos javulás következik be egészségi állapotukban. A változások között hasonló tapasztalatról számolt be, mint Kerényi Lajos piarista atya a Vasárnap.hu-nak adott interjújában

– A kómában lévő betegek esetében előfordult, hogy habár nem tértek  magukhoz a szentkenet kiszolgáltatásakor, hemodinamikai paramétereik jelentős változásokat mutattak. A szívük gyorsabban vert és magasabb lett a vérnyomásuk. A kedvező vegetatív reakció, mint a szapora szívverés és a vérnyomás növekedése egy kómában levő betegnél valamilyen külső történésre utal. Ezek a változások  abban a 40-50 perces intervallumban jelentkeztek, amikor kiszolgáltatták a betegek kenetét – számolt be a romániai orvos, aki az említett változásokat csak a szentség lelki hatásának tudja tulajdonítani.

– Volt, aki egyszerűen felépült a szent kenet hatására, pedig orvosilag esélye nem lett volna. A családtagoknak és a kollégáimnak is többször elmondtam, hogy a tudományon túl létezik az Isten is, aki bebizonyítja, hogy pontosan

akkor tévesztjük meg magunkat, amikor meggyőződésünkké válik, hogy az abszolút igazság birtokosai vagyunk

– szögezi le Radu Țincu, aki szerint az orvostudományt mindig ámulatba ejti az Isten ereje.

– Nem aggaszthatnak bennünket a tudományos, pusztán emberi tényezők, hogy ne vegyük észre Isten közreműködését. Isten nem fedi fel magát hivalkodó módon, inkább úgy mutatkozik meg, mint egy finom, visszafogott erő. Ha készek vagyunk meglátni a segítségét, és érzékelni Őt, könnyen megtehetjük – vallotta meg az orvos.

– A halál közelsége belső átalakulást vált ki – mondta Radu Țincu –, ezért a pap jelenléte a kórházban nagyon fontos a beteg lelki gyógyulásáért. – Lehet, hogy a betegre soha be nem vallott bűnök nehezednek. Az imák hatására a kómában levő betegek arckifejezése is átalakul, derűsebbé válik, még akkor is, ha néhányan az élet végéhez értek. De ez a vég felszabadító is – mutatta fel az értelmes halál perspektíváját a bukaresti Floreasca Sürgősségi Kórház főorvosa.

Forrás: 777blog.hu 

 

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre