Böjte Csaba: Ferenc pápa az én pápám

Mondjunk nemet a terrorizmusra – jelenti ki Csaba testvér Ferenc pápa csíksomlyói látogatása előtt a Mária Rádió Magazin hasábjain megjelent írásában. Szerinte már az is terrorizmus, ha hátat fordítunk a testvérünknek.

Minden felemelt szó, kiabálás, veszekedés, fenyegetés, erőszak igazából terrorizmus. Ha valaki hátat fordít a társának, szavakkal, gesztusokkal testvérét elítéli, leszólja, akkor már ő is elindult a gyilkos terrorizmus útján! – fogalmaz Böjte Csaba testvér a Mária Rádió Magazin júniusi számában megjelent, Ferenc pápával a béke útján című írásában. Hozzáteszi: mindenki saját magában kezdje el a terrorizmus kiirtását!

Türelmesen érveljünk, kezdeményezzünk párbeszédet, akár álljunk neki és gyűjtsünk társakat, szervezzünk pártot az elképzeléseink megvalósításáért, és ha nem megy, akkor szeretettel viseljük el egymás gyengeségét – buzdít a szerzetes Krisztus útját állítva elénk követendő példaként.

Sokan haragudnak Ferenc pápára, hogy miért nem harciasabb, miért nem csap oda egyházfőként – véli Csaba testvér, aki szerint a pápa sem, de mi sem térhetünk le a jézusi útról. Keskeny és meredek ez az út – figyelmeztet.

Úgy véli: valahányszor az egyház letért a szeretet útjáról, mindig lángba borult a világ, és a végén csak a gonosz lélek kacagott. Mint írja: örvendek, hogy

Ferenc pápa nem keresztes háborút szervez, hanem őszinte párbeszédet kezdeményez

a másképpen gondolkodó emberekkel is – mutat rá a szerzetes, aki az egyházfőről azt írja:

ő az én pápám, vele együtt hiszek a szeretet végső győzelmében.

A szerzetes döntésre hív mindenkit: soha ne lépjünk az erőszak, a terrorizmus útjára, fogjunk össze Ferenc pápával!

Forrás és kép: Mária Rádió Magazin

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre