Értékek és élmények – megújulnak nemzeti parkjaink

Május 27-től június 2-ig a nemzeti parkok kerülnek reflektorfénybe a Magyar Nemzeti Parkok Hetén. A rendezvénysorozaton belül fény derül a magyar és európai uniós forrásokból megvalósuló fejlesztésekre is.

A Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat nyitórendezvényének május 24-26. között Lakitelek-Tőserdő adott otthont. A látogatók közelebbről megismerhették hazánk nemzeti parkjait, átfogó képet kaptak hazánk természeti, ökoturisztikai, kulturális kínálatáról, megkóstolhatták a különleges, Nemzeti Parki Termék védjeggyel ellátott finomságokat.

A rendezvényen László András, a fejlesztéspolitikai kommunikáció összehangolásáért felelős miniszteri biztos elárulta:

40 milliárd forintot fordít a kormány a 2014-2020-as időszakban a Széchenyi 2020 programban a nemzeti park igazgatóságok csaknem száz projekt keretében megvalósuló fejlesztéseire.

A fejlesztések többsége a növényi és állati élővilág rekonstrukciójára irányul, de megvalósulnak infrastrukturális fejlesztések is. László András kitért arra is, hogy a felelős költségvetési politikának köszönhetően a különbözetet a magyar kormány megelőlegezi a pályázóknak, hogy a projekteket minél előbb elkezdhessék megvalósítani.

Fotó: ITM/Véssey Endre

A rendezvény helyszínéül szolgáló Lakitelek-Tőserdő a Kiskunsági Nemzeti Park részét képzi. Ugró Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának vezetője elmondta, a program segítségével további természeti élőhelyek rehabilitációja, vízszabályozás, erdőfelújítás és egyéb természetvédelmi fejlesztések valósulnak meg.

Iratkozzon fel hírlevelünkre