A feketeszedres mogyoró lett az év fagylaltja

A zsűri ebben az évben

a nagykanizsai Wilhelm Dávid által készített, Piemont Királya névre keresztelt fagylaltjának ítélte oda az év fagylaltja címet, amelynek alapja piemonti mogyoró, amit tonkababos feketeszeder-öntettel párosított alkotója.

Az év cukormentes fagylaltja illatos birs fekete ribizlivel, amelynek megálmodója egy újfehértói cukrász, Pokoraczki Ágnes.

Nemcsak a zsűrizés folyt a nagyközönség előtt, de a kézműves fagylaltok készítését is bemutatták az érdeklődőknek, akik 150 féle fagylaltból választhattak a helyszínen.


Hirdetés

Selmeczi László, a Magyar Cukrászok Országos Ipartestületének társelnöke az MTI-nek elmondta:

a rendezvénnyel szeretnék közelebb hozni a cukrászdák minőségi fagylaltkínálatát a fogyasztókhoz.

Szavai szerint az utóbbi években megjelentek a piacon olyan „fagylaltnak nevezett” termékek, amelyeket lelkesen vásárolnak a magyar fogyasztók, hiszen „nagy és olcsó”, de jobbára csak mesterséges anyagokból, aromákból és színezékekből állnak.

Mi azt szeretnénk megmutatni, megkóstoltatni, hogy milyenek a kiváló és természetes alapanyagokból, igazi gyümölcsökből, hagyományos módon készített fagylaltok

– mondta.

Hozzátette: természetesen készülhet jó fagylalt nagyüzemi körülmények között is, de ezeknél is feltétel a kiváló alapanyag, éppen ezért nevezhettek külön kategóriában az alapanyagokat gyártók is.
Grünwald Stefánia, a fesztivált szervező Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a fesztivál ötletgazdája egy neves helyi cukrászda, a Mészáros cukrászda.

Hozzáfűzte:

az év fagylaltja szakmai versenyt 1998 óta rendezik meg, általában budapesti, több alkalommal vidéki cukrászdákban, első alkalommal szerveztek köré fesztivált kulturális és szórakoztató programokkal.

Idén 40-en pályáztak az Év fagylaltja címre 56 féle fagylalttal, eredményt négy kategóriában hirdettek. Az alapanyaggyártók és forgalmazók versenyében a legjobbnak a budapesti Chef Market Zrt. Liberte névre keresztelt fagylaltját találták, amelyet Vladucz Péter készített.

Ugyanebben a kategóriában a legjobb mentes fagylalt a szintén budapesti m-Gel Hungary Kft. Pisztácia parajd fűszerével nevű fagylaltja lett, amelynek kitalálója Gangel András.

A közönség díját a rozmaringos fehér csokis vilmoskörte érdemelte ki, amelynek alkotója Sztaracsek Ádám, a komáromi Jánoska Cukrászda cukrásza.

MTI – Fotó: Pixabay

'Fel a tetejéhez' gomb