A britek elsőként szavaznak az EP-képviselőkről

Helyi idő szerint reggel 7 órakor Nagy-Britanniában kinyitottak a szavazófülkék - elkezdődött az európai parlamenti képviselők megválasztása. A brit képviselők egészen addig az Európai Parlament részét képezhetik majd, ameddig a Brexitet szabályozó megállapodás érvénybe nem lép Nagy-Britannia és az EU közt. A voksolás egyelőre békésen és nyugodtan zajlik, az EU más tagországaiból származó brit állampolgárok közül azonban – az ehhez szükséges előzetes regisztráció hiányában – nem mindenki tudott élni szavazati jogával.

Az Egyesült Királyságban a választásokat végül azért kell megtartani, mert a dátumot, ameddig a briteknek el kell hagyniuk az uniót, áprilisban október 31-re módosították. Eddig az időpontig tehát Nagy-Britanniának mindenképp joga van képviseltetnie magát az Európai Unióban, kivéve persze akkor, ha már október 31. előtt érvénybe lép a Brexitet szabályozó megállapodás, és a britek már korábban elhagyják az uniót.

Ha a britek végül kilépnek, akkor egyébként érdekes helyzet áll majd elő: a jelenleg 751 képviselőből álló Európai Parlament mandátumainak száma 705-re fog csökkenni. A 73 brit képviselő mandátuma megszűnik, más országoknak viszont további 27 mandátumot osztanak ki annak érdekében, hogy a korábbi arányoknak megfelelően legyenek képviseltetve az EU-s államok. 

Ezáltal a spanyolok és a franciák öt-öt, az olaszok és a hollandok három-három, az írek két mandátumot nyernek majd, ezenfelül további 9 ország – Németország, Dánia, Észtország, Horvátország, Svédország, Románia, Szlovákia, Ausztria és Lengyelország – egy-egy mandátummal gazdagodhat. Az, hogy ezek az országok kiket és hogyan fognak delegálni a megüresedett helyekre, egyelőre még kérdésesnek tűnik. 

A briteknél a szavazás 12 választókörzetre osztva zajlik,  ezeken belül a népesség arányához mérve választhatnak képviselőket az Európai Parlamentbe a szavazók. A képviselői helyek elosztása – más országok gyakorlatához hasonlóan – itt is az úgynevezett D’Hondt-módszer alapján történik. 

Az elemzők szerint a választások a brit politikát hagyományosan uraló pártok – a Konzervatív Párt és a Munkáspárt – visszaesését hozza majd magával. 

E két párt visszaesésével párhuzamosan azok a pártok fognak erősödni, amelyek a Brexit-kérdés tekintetében a két szélsőséges álláspontot képviselik. Az előrejelzések szerint ugyanis a szavazatok jelentős részét – a konzervatívok rovására – az alig fél éve alapított, Nigel Farage által vezetett Brexit Párt fogja megszerezni. A másik oldalon pedig a leginkább EU-párti politikát folytató Liberális Demokraták előretörésére lehet számítani.

Farage egy keddi rendezvényen úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a Brexit Párt nyeri a választásokat, abban az esetben a britek egy „egyet fizet, kettőt vihet akció” által szabadulhatnak meg Theresa May-től és a munkáspárti Jeremy Corbyn-tól. A párt vezetője továbbá azt is kijelentette, hogy amennyiben ők nyerik a választásokat, helyet fognak követelni a Nagy-Britannia és az EU közt a Brexitről zajló tárgyalásokon. 

Úgy tűnik, mindeközben Nagy-Britannia konzervatív kormánya egyre nagyobb bajban van. Már a párton belül is  követelik Theresa May lemondását – mind kormányfői, mind a konzervatív párt elnöki székéről is –, ami elsősorban annak köszönhető, hogy továbbra sem sikerült előrelépést elérnie a Brexit-tárgyalásokt illetően.

A beérkező értesülések szerint a szavazások egyelőre békésen, nyugodt környezetben zajlanak, annak ellenére is, hogy előzetesen sokan tartottak attól, hogy a brexitpárti és a brexitellenes tábor szélsőségesei közt erőszakos cselekményekre kerülhet majd sor. A brit hatóságok különleges rendőri egységeket rendeltek ki számos városban.

A legkomolyabb fennakadást eddig az okozta a szavazások során, hogy az EU más tagállamaiból Nagy-Britanniába települt polgárok közül sokan nem tudták leadni a voksukat. Ahhoz ugyanis, hogy ők szavazhassanak, legkésőbb május 7-ig ki kellett tölteniük az úgynevezett UC1 nyomtatványt, amelyben nyilatkoznak arról, hogy semelyik másik EU-s tagországban nem fognak szavazni.  Erre a brit pártok képviselői már a választások előtti hetek során felhívták a figyelmet, ennek ellenére sokan beleestek abba a hibába, hogy nem töltötték ki a kérdőívet. 

Néhány szavazó azt kifogásolta, hogy a választófülkében  csak ceruza áll rendelkezésre – a ceruzával leadott szavazatokat pedig – véleményük szerint – utóbb meg lehet hamisítani. Nagy-Britannia Választási Bizottsága a Twitteren annyit reagált erre, hogy aki szeretné, az hozhat magával tollat és behúzhatja az X-et azzal is. 

A szigetországban zajló szavazások végeredményére még pár napot várnunk kell, a leadott szavazatokat ugyanis csak vasárnap este, a többi EU-s ország szavazataival egy időben fogják összeszámolni. 

Forrás: MTI, telegraph.co.uk, independent.co.uk

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szavazásra buzdít a Fidesz
Erről tárgyalt Szijjártó és Pompeo
Újévkor babamentő inkubátorába helyeztek egy újszülöttet