Európában hiánycikk lett a normalitás

Hogy mi lesz, azt tudom, de hogy addig mi lesz!

– Hány Fidesz-KDNP-s mandátumra számít május 26-án?

– Annak szimbolikus jelentősége lenne, ha a szavazatok több mint az 50 %-át megkapnánk, mert az abszolút többséget jelent, 2/3 közeli mandátumot. 14 magyar képviselővel felhőtlenül boldogok lennénk mi, akik a keresztény Európáért dolgozunk.

– Úgy tűnik azonban, hogy a kereszténység vesztésre áll Európában. Megfordíthatónak látja még a folyamatot?

– A kereszténység nem áll vesztésre sehol, mégpedig azért, mert maga az Úr Jézus Krisztus megígérte az ő egyházának, hogy a pokol kapui sem vesznek erőt rajta, és az idők végezetén megdicsőül. Miután a Szentlélek nem szociológiai kategória, ebből következően – a szociológiai értekezések egy részének ellenére – a kereszténység per definitionem győzelemre áll.

– Annyit azért hadd vessek közbe Bogárdi Szabó István református püspök húsvéti interjújára hivatkozva, hogy a keresztény hit valóban örök, ám Jézus Krisztus nem ígérte, hogy az Európában fog virágozni. Lehet, hogy éppen a Közel-Keleten vagy Afrikában, vagy bárhol másutt a világon.

Ez kétségtelenül így van. Én ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy a kereszténység megvan Európa nélkül is, Európa viszont nincs meg a kereszténység nélkül. A személyes álláspontom körülbelül a tragikus történetben szereplő Kohn bácsiéhoz hasonló. ’44-ben megkérdezték tőle, hogy mi lesz itt? Azt válaszolta: hogy mi lesz, azt tudom, de hogy addig mi lesz!
De visszatérve az eredeti kérdésre, itt most a keresztény civilizáció védelméről van szó. És ehhez egy distinkciót mindenképpen meg kell tennünk. Mert a személyes hit és a keresztény civilizáció ugyan szorosan összefügg, sőt, ok-okozati viszonyban áll egymással, de az előbbi az Abszolútum és az „én” közötti személyes kapcsolatot jelenti, az isteni kegyelem szabad akaratú elfogadását. Ez tehát egy dolog. És ennek a történelmi produktuma, a keresztény civilizáció egy másik dolog.
A keresztény civilizációnak azok is részesei, akik nem templomba járó emberek, vagy magukat a szónak az egyházias értelmében nem tartják vallásosnak. Sőt, paradox módon a kereszténység tagadása is csak egy keresztény kultúrkörben lehetséges (pl. Voltaire, Marx).
A keresztény civilizációból következik a lelkiismereti szabadság, a szubszidiaritás, ha tetszik, a szabadságok kis körei, a nő méltósága, sokáig sorolhatnám.

– Miben látszik a veszélyforrás?

Két dolgot mondanék. Az egyik az, hogy évszázadok óta egy szabadkőműves, kommunista, liberális, ha tetszik ’68-as mesterkedés zajlik, különböző megnyilvánulásokban, de egy gyökérből fakadva. Ezek a kereszténységet egy antikrisztiánus beállítottságtól vezérelve akarják eltüntetni Európából.
Megjegyzem, az iszlám is azért tud úgy benyomulni Európába, mint kés a vajba, mert itt nem egy keresztény ellenállással találkozik, hanem egy vákuummal. Sajnos el kell ismernünk: abban a muszlimoknak kétségkívül igazuk van, hogy itt devianciákat látnak. Az Európai Unió például 72 szexuális identitást ismer el legitimnek, amiből az „egy férfi egy nő” csupáncsak egy. Lehet, hogy én öregedtem meg vagy szegényes a fantáziám, de 72 variációt nem is tudok elképzelni. Tehát a gyerekpárti, családpárti, tradíciópárti iszlám itt egy deviáns, aberrált világgal találkozik. II. János Pál pápa szavaival élve: a halál kultúráját látja az élet kultúrája helyett, amit joggal lenéz és megvet. A keresztény civilizáció megroppanása tehát az egyik probléma.
A másik pedig a tömeges iszlámbeözönlés, ami megkérdőjelezi a zsidó-keresztény civilizációt. Az iszlám per definitionem a világot két részre osztja: Dar Al-Islam és Dar Al-Harb, azaz az iszlámnak már behódolt területre és a dzsihádra, a háború földjére. Mi most ez utóbbin élünk. Továbbá az iszlám megint csak per definitionem, ahol muszlimok vannak, ott be akarja vezetni a saríát. Ez azokra is érvényes lenne, akik nem muszlimok. Ebből kifolyólag Európának szembe kell néznie azzal, hogy ha az iszlám tömegesen benyomul Európába, márpedig benyomult, akkor ott párhuzamos társadalmak jönnek létre.

– A kereszténység pedig olyan helyeken virágozhat majd fel, ahol szenvedni is hajlandók az emberek a hitükért. Előfordul ilyen Európában?

– Permanens keresztényüldözés van. Nem csak az iszlám kultúrkörben, hiszen Indiában is üldözik a keresztényeket, Észak-Koreában is. Némelyeket kommunista ideológia alapján, van, akiket más vallások türelmetlenségéből kifolyólag, legyen az pl. hindu, de mégiscsak az iszlám kultúrkörben a legmanifesztebb a keresztények üldözése. És Európában is, hiszen ha például bizonyos nyugati országokban valakinek kereszt van a nyakában, akkor kirakhatják a munkahelyéről, hosszan sorolhatnám a példákat.

– Csak éppen az európaiak hajlamosak behódolni, mert azt hiszik, hogy akkor a jólétük, de legalább a nyugalmuk megmarad. Líbiában nemrégen több mint tíz keresztényt lefejeztek. Előtte fölajánlották nekik, hogy áttérhetnek az iszlám hitre, és akkor meghagyják az életüket. Egy sem volt közöttük, aki át akart volna térni. Ilyen esetet el tud képzelni Európában?

– Mivel egyes európai országokban már kialakultak a párhuzamos társadalmak, akik ott élnek, azok gyakorlatilag veszélyben vannak. Emlékeztetnék arra is, amikor egy katolikus templomban mise közben vágta el egy iszlamista az idős, szentéletű pap torkát. Tehát a keresztények, a keresztény közösségek, a templomok elleni iszlám támadások miatt Európában is fenyegetve vagyunk, nem csak a szorosan vett iszlám világban. Különösen veszélyeztettek azok, akik az iszlámból térnek meg katolikusnak vagy reformátusnak. Hiszen aki egyszer muszlim volt, majd keresztény lett, azt sok esetben a saját családjának vagy a környezetének meg kell ölnie. Az iszlámban szoros értelemben nincs lelkiismereti szabadság.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az iszlám kultúrkörben a „könyv népei”, a keresztények és a zsidók tulajdonképpen élhetnek, csak plusz adót kell fizetniük, és gyakorlatilag másodrendű polgárok. Azok a muszlimok viszont, akik megtérnének kereszténynek, akut életveszélyben vannak. Ilyen tekintetben Nero vagy Diocletianus kora eljöhet még Európában.

– Ugye a magyar kormány körülbelül 8 milliárd forintot költött eddig az üldözött keresztények megsegítésére, ami – ha az üldözött keresztények 200 milliós számát nézzük a világban – csupán csepp a tengerben. Viszont az is tény, hogy Magyarország volt az első, amely állami szinten karolta fel az ügyet. Ma már vannak követők is, a brit külügyminisztérium a napokban adott ki egy jelentést, melyben kutatásokra alapozva megerősíti, hogy a keresztény vallás a legüldözöttebb ma a világon.
Fel lehet ebből építeni egy védőfalat az üldözött keresztények elé?

– Úgy tűnik, a példánk hat. Olyan országok csatlakoznak hozzánk, mint az Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia.
De ami az európai liberálisokat a legjobban zavarja a magyar példában az az, hogy mi nem általában az emberi jogi sérelmeket soroljuk, nem azt mondjuk, hogy a vallásszabadság megsértése, hanem kifejezetten az üldözött keresztények védelmében tesszük a dolgunkat. A liberálisok nem nagyon akarják elismerni, hogy speciálisan a keresztényeket üldözik, és eleve tagadják azt, hogy egy keresztény kultúrájú országnak állapotbeli kötelessége alapján speciálisan, elsősorban a keresztényekről kellene gondoskodni.

– Bősz Anett liberális képviselőt idecitálva, még azt a jogot is elvitatják a keresztényektől, hogy őket üldözik.

– Miközben folyton-folyvást emberi jogi sérelmekről beszélnek, de a keresztényüldözés kifejezéstől zsigerileg irtóznak.
A másik, ami idegesíti őket, hogy nem valamilyen NGO-t támogatunk, vagy valamilyen nemzetközi alapot, hanem a magyar államigazgatáson belül, államtitkárságként hoztuk létre az üldözött keresztények megsegítésére szolgáló intézményrendszert. Így a Hungarian Helps-en és az üldözött keresztények államtitkárságán keresztül célzott segítséget tudunk nyújtani. Elsősorban a keresztényeknek, de erőnkhöz mérten mindenkinek segítünk, sőt erőnkön fölül is, hogy a saját szülőföldjükön élhessenek emberi életet. Ahogy a Biblia mondja, mindenki a saját fügefája alatt.
Azt is látni kell, hogy ez az egész migrációs áradat minek a következménye. Az a helyzet, hogy Magyarországnak soha nem volt gyarmata, mi nem raboltunk ki senkit, minket semmilyen felelősség nem terhel azért, hogy a harmadik világ gyarmati sorsából következően milyen állapot van ott. Viszont vannak gyarmattartó országok Európában, mint például Franciaország, amely évszázadokig élvezte az észak-afrikai gyarmatainak hasznát, most pedig nyögi a következményét a bevándorlással.
Arról sem mi tehetünk, hogy az Obama-Clinton féle „arab tavasz”-nak nevezett ámokfutás idején felforgatták azokat az egyébként működő rendszereket, amelyek lehet, hogy emberi jogi szempontból, és az amerikai demokráciafelfogás szempontjából vitathatók voltak, de mégiscsak működtek. Ha például az Aszad-rendszert tekintem, ami utána jött, az iszlám állam, a dzsihadizmus, a polgárháború pusztítása összehasonlíthatatlanul rosszabb, mint amilyen az eredeti állapot volt. Ez még Kadhafi esetében is igaz, mert bár Kadhafi elmebeteg volt, de Líbia működött, olyan egészségügyi ellátással, mint mondjuk Bulgáriában, ingyenes oktatással, és minden család kapott egy kétszobás lakást. Ez még mindig jobb volt, mint az utána jövő káosz.
Nagy szerencsénk, hogy Sziszi tábornokkal például Egyiptomban helyreállt a dolgok normális rendje, ha maradt volna a Murszi-féle rendszer és a brutális keresztényüldözés, most afelől is özönlenének Európába az afrikai migránsok.

– Elsősorban mégsem az üldözött keresztények jönnek Európába, hanem muszlimok a jobb élet reményében.

– Valóban éles különbséget kell tenni a migránsok és a menekültek között. Elsöprő többsége az idejövőknek migráns, és nem menekült. Menekült az, akinek politikai, vallási vagy etnikai okokból az élete veszélyben van, és addig van veszélyben, amíg az első biztonságos országba el nem ér. Ha pedig a veszély elmúlt, menjen szépen haza a saját országába. Nem beszélve arról, hogy ha mindenki eljön Irakból, Szíriából, ki fogja újraépíteni azokat? Tehát a kibocsájtó országokkal szemben is inkorrekt dolog a migráció támogatása.
Az EU vezetői azt mondják, hogy mi vagyunk a rossz emberek, mert nem engedjük be a migránsokat. Ők pedig a jó emberek, mert behívják őket. És akkor jön az érzelmi zsarolás, hogy azok a szerencsétlen emberek – tényleg tragikus módon – belefulladnak a Földközi-tengerbe. De ki a felelős ezért? Én azt gondolom, hogy ők. Ugyanis mi korrekt módon megmondjuk, ne gyertek, mert nem engedünk be, nem tudunk és nem is akarunk veletek együtt élni. De segítünk nektek a szülőföldeteken. Ehhez képest az EU-s vezetők mit csináltak? Felelőtlenül meghívták őket, azt mondják, hogy tegyétek kockára az életeteket, égessetek föl magatok mögött mindent, adjátok oda a pénzeteket az embercsempészeknek, és induljatok el Európa felé, mert majd beengedünk titeket. Aztán amikor itt vannak, kiderül, hogy nem kellenek, és rá akarják lőcsölni őket más országokra.

– A bevándorláspártiak ilyenkor a keresztényi érzületet, a keresztény szolidaritást kérik számon azokon, akik nem vesznek részt a migránsok elosztásában.

Fontos kérdés: amikor tényleg ott van az a szerencsétlen migráns, akkor mi is a keresztény álláspont?
A környezetünkben is vannak hajléktalanok és nehéz sorsú emberek. Én azt gondolom, hogy az a keresztény szolidaritás, hogy miután miniszterként jól keresek, ezért a jövedelmemnek egy részét például a Máltai Szeretetszolgálaton vagy a Karitászon keresztül arra adom, hogy szakmailag felkészült emberek gondoskodjanak róluk. Mert ez a keresztény szolidaritás. De nem keresztény lennék, hanem elmebeteg, ha ehelyett a konyhába, a fürdőszobába behoznék nyolc hajléktalant. A feleségem, az anyám meg a három gyerekem mellé. Mert ezzel tönkretenném a saját családomat, tönkretenném a gyerekeimet, az életünket, és utána már segíteni sem tudnék rajtuk, mert én magam is tönkrementem. Ugyanezzel az analógiával élve a megoldás nem az, hogy a világ összes szegény emberét behívjuk és beengedjük ide, mert ez hosszú távon rajtuk sem segít, minket meg tönkre tesz. Hanem ott kell nekik segíteni, ahol élnek.
Nem szeretnék biblikus áthallásokkal élni, mert az általában végtelen vitákat generál, de például az Úr Jézus se azt tette, hogy összeszedte a leprásokat és hazavitte őket Kafarnaumba, Péter házába. Segített rajtuk, de egyetlenegyet sem vitt haza.
Még egy dolgot engedjen meg a jó ember, rossz ember vonatkozásában! Mert mit mondanak ezek a brüsszeli bürokraták? Azt mondják, hogy persze-persze, van bűnözési meg terrorkockázata a bevándorlásnak, de azt vállalnunk kell. Mondják ezt azok, akik nyolc méteres kerítések mögött élnek, mint Soros György. Az Európai Unió vezetői közül egy sem lakik lakótelepen, egynek sem lesz a szomszédja migráns. Mindegyik testőrökkel védett, magas kerítésű házakban lakik. Olyan környéken, ahol migránst több kilométeres körzetben nem is láttak. Így hát Timmermans úr annyira jó ember, hogy vállalja annak a kockázatát, hogy mi vértanúk legyünk. Avramopoulos úr annyira jó ember, hogy vállalja annak a kockázatát, hogy a mi lányainkat megerőszakolják. Juncker úr annyira jó ember, hogy ő annak a kockázatát is vállalja, hogy a mi gyerekeinket fölrobbantsák. A helyzet az, hogy keresztény alapon mindenki vállalhatja a vértanúságot, de csak a saját nevében. Magyarország egyik vezetőjeként a személyes életemben vállalhatom azt, hogy vértanú legyek, de az országot, a nemzetemet nem tehetem ki annak a kockázatnak, hogy a tagjait fölrobbantsák, megerőszakolják és elvágják a torkukat.

Magyarország volt az Európai Unió előtt is, és lesz az Európai Unió után is

– Fókuszáljunk egy kicsit az Európai Néppártra! Az a sajátos helyzet állt elő, hogy míg a Fidesz néppárti tagsága szünetel, addig a KDNP teljes jogú tagként ül a pártcsaládban. Hogy alakul majd ez a választás után?

– Előrebocsátom, hogy a KDNP előbb volt a Néppárt tagja, mint a Fidesz, és a mi esetünkben föl sem merült, hogy kizárjanak, vagy hogy kilépjünk…

– Ez a szövetségi politikában nem is okozott gondot?

– Nem. Én ezt személyesen megbeszéltem Orbán Viktorral, számos egyházi vezetővel és európai politikussal. Több szempontból is a maradás a helyes magatartás, persze csak addig, amíg lehet. Egyrészt a választások előtt vagyunk, és egyikünk sem próféta. Másrészt, ahol a Romániai Magyar Demokrata Szövetség meg a felvidéki Magyar Közösség Pártja van, ott a helye a Kereszténydemokrata Néppártnak is.

Vitathatatlan, hogy az Európai Néppárt az önfeladás állapotában van. A KDNP mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy vissza kell térni az alapító atyák örökségéhez, Adenaueréhez, Schumanéhoz, De Gasperiéhez, akik keresztény demokraták voltak, s egy keresztény civilizációra és az európai nemzetek sokszínűségére épülő Európai Uniót álmodtak meg. A néppárt most egy olyan alma, ami messze gurult az alapító atyák almafájától. Sajnos a berlini politikát követve csak balra nyitott, és egy néppárti-szocialista koalícióban gondolkodik. Ez a szövetségi politika Németországban már leamortizálta az SPD-t is meg a CDU-t is. És látszik már Európában is, az Európai Szocialisták Pártja és a Néppárt is zuhan lefelé. Miután mind a Néppárt, mind a Szocialisták Pártja olyan mértékű szavazatvesztésben van, hogy együtt sem tudják az EU-t kézben tartani, kénytelenek lesznek a liberálisokat vagy a zöldeket is bevenni a koalícióba, ami már olyan mértékű balra tolódás, ami vállalhatatlan.

– Ha vállalhatatlan, a KDNP miért nem lép ki?

– Mi semmi mást nem kérünk, csak azt, hogy a Néppárt, amennyire nyitott balra, annyira legyen nyitott jobbra is. Például a Kaczyński-féle párt felé. És a választásokig ne döntsön. Egyébként nem is értem, már csak tárgyalástechnikai szempontból sem, hogy Weber úr miért nyilatkoztatja ki, hogy csak és kizárólag balra nyitott a Néppárt, beszűkítve a tárgyalási pozícióit. Sokkal észszerűbb lenne a választások előtt nem mondani semmit, jó alkupozícióban maradni, hogy ha az egyik irány nem megy, akkor majd tájékozódni lehessen a másik irányba. Így csak kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Mindenesetre a KDNP-nek az Európai Néppártban való maradása hosszú távon attól függ, hogy az EPP szélsőségesen elkötelezi-e magát a szocialisták, a liberálisok és a zöldek felé, vagy legalább a lehetőséget nyitva hagyja Kaczyński, Salvini felé. Majd a választások után meglátjuk.

– A múlt heti Orbán-Trump találkozónak az európai parlamenti választások szempontjából van jelentősége? Akár az erőviszonyok alakulását tekintve?

– A legfontosabb az, hogy nemcsak Magyarország, a V4-ek és Olaszország mondja azt, hogy meg kell védeni a bevándorlástól a saját országainkat, hanem a világ vezető hatalmának elnöke is. Tehát nem vagyunk egyedül. Vannak persze mások is, Kína, Oroszország, Japán, Brazília, Izrael, hosszan sorolhatnám azokat az országokat, amelyek hallani sem akarnak a bevándorlásról. Tehát a világ legfontosabb országai állnak mellettünk.
Gazdasági jelentősége is van a találkozónak, mégpedig az, hogy lévén Magyarország egy nyitott, exportorientált gazdaság, érdekünk, hogy üzleteljünk az amerikaiakkal, a kínaiakkal, az oroszokkal, az egész világgal. Az első számú partnerünk persze Európa, de Magyarországnak nem érdeke, hogy hermetikusan bezárják az Európai Unióba. Ha kívül is vannak szövetségeseink, méghozzá nagyok, akkor Magyarország nincs kiszolgáltatott helyzetben.
Zárójelben megjegyzem, azt is abszurditásnak tartom, amikor egyenlőségjelet tesznek az Európai Unió bürokratái Európa és az EU között. Európa sokkal szélesebb annál. Megkockáztatom azt az állítást, hogy Magyarországnak az Európai Unió nem történelmi célja, hanem a magyar megmaradásnak egyik eszköze, másképpen fogalmazva, eszköz a magyar nemzeti érdekek érvényesítésére. Azért vagyunk EU-pártiak, mert a magyar nemzet fennmaradását, a magyar emberek életminőségének javítását az Európai Unió segíti. Ebben a pillanatban, ha mindent összeadok, osztok, szorzok, Magyarországnak érdemes az EU-ban lennie. De hogy még karcosabb legyek, a helyzet az, hogy Magyarország volt az Európai Unió előtt is, és lesz az Európai Unió után is.

Babaváró hitel márpedig lesz!

– Összegezve a migrációs álláspontokat, Nyugat-Európa bevándorlással, Magyarország pedig családtámogatással akarja megoldani a demográfiai problémáit. Viszont most úgy tűnik, hogy légy került a levesbe, mert az Európai Bizottság, ha nem is megtorpedózni igyekszik a babaváró hitelt, áldását mégsem adja rá. Milyen végkimenetelre számít ebben az ügyben?

– Akármit tesznek, mi ezt megcsináljuk. Nekünk kötelezettségünk a magyar nemzet iránt van, nem pedig EU-s bürokraták iránt. Az ő álláspontjuk az, hogy bevándorlással kell a népességhiányt pótolni, mi meg azt gondoljuk, hogy az a normális, ha a magyar családokba magyar gyerekek születnek, akik magyar nyelven beszélnek és a magyar kultúrában nőnek fel – mert így tud fönnmaradni Magyarország. Egy normális nemzet mi mást akarhatna, mint ezt? Aki az ellenkezőjét szorgalmazza, annak a politikája a természet rendjével ellentétes.
Ugye emlékszünk még a svéd szociális miniszter asszony kijelentésére, hogy őt a magyar családtámogatási rendszer a hitleri Németországra emlékezteti. Nonszensz!
Mi normálisak vagyunk, mi a magyar embereket, a magyar családokat, a magyar gyerekeket támogatjuk, és hogy őszinte legyek, minket különösebben nem érdekel, hogy Brüsszel ezt hogyan akarja megfúrni. Amit elhatároztunk, azt megcsináljuk, velük meg majd legfeljebb elpereskedünk. Úgyhogy bátran mondhatom, babaváró hitel márpedig lesz!