Néha az az érzésem, hogy a Kárpát-medencében, különösen Erdélyben több a kereszt, mint az élő magyar. Lehet, hogy azért, mert öregszem, és egyre többet járok temetőkbe, ám lehet, hogy tényleg az elmúlt tragikus évszázad magyar térvesztésének a jele.
Erdélyben a régi temetőkbe azért is érdemes ellátogatni, mert többnyire nagyon szép helyet választottak eleink az örök nyugalomra, mintha nemcsak a hátramaradottaknak, hanem holtukban nekik is szükségük lett volna egy olyan pontra, ahonnan szeretett szülőföldjüket beláthatják.
Ilyen a ditrói temető is, ahol édesapám, illetve rokonaim alusszák örök álmukat, de számtalan másik is, például a nagyenyedi, ahonnan a régi professzorok ügyelik Kollégiumukat, vagy a magyarpalatkai. Utóbbi a híres palatkai zenészek nyughelye is, amely mindig megtelik muzsikával, valahányszor zenészt temetnek, no meg halottak napján, amikor minden egyes sírnál megállnak és muzsikálnak egyet a hátramaradottak. Amikor ott jártam, nemcsak zenét, hanem pálinkát is kapott a halott, a sírjára öntötték, meg égő cigarettát dugtak a földbe, hogy dohányozhasson. A zenész cigányoknál Erdélyben ez a mai napig megszokott szertartás, de a legkülönösebb látvány a vásárhelyi temetőben ért, ahol az esős időben a sár miatt aggódva levetették cipőjüket és úgy táncoltak a síron.
hirdetésA magyaroknál, románoknál már rég más a szokás. Azonban még mindenütt van virrasztás, ahol a halottas háztól temetnek. El lehet búcsúzni a megholttól, aki ott fekszik két este a nyitott koporsóban. A tükrök letakarva, az emberek imádkoznak, van kínálás (vendéglátás) is, sőt, Kalotaszegen még az is szokás, hogy a férfiak kártyáznak a virrasztóban, sok helyen énekelnek, nem csak virrasztó (kegyes) énekeket. A „deák” (írástudó, kántor, aki latinul, „deákul” válaszolt a papnak anno a misén) pedig még egyes helyeken ma is búcsúztatja a megholtat, énekes rímekbe szedve életének fordulatait, persze már nem latinul. A fiatal halottaknak a temetése pedig szinte lakodalomszámba ment régen. Eke Péterné Simon Mária Buzából így énekelte:
Édesanyám, dugjon el, / jön a halál, vigyen el. / Bevitte a kiskertjébe / egy szegfűnek elejébe. / A szegfű elhervadott, / és a halál megkapott. / Jaj, de szépen megyünk mi, / szép menyasszonyt viszünk mi, / nem visszük, hogy virágozzék, / mer’ visszük, hogy hervadozzék. / Húzzátok a harangokat, / hogy az egek hasadjanak! / Húzzátok meg erősebben, / hasadjanak sebesebben!
Kelemen László
