Frissítve: Választások kiírásáig fajult az osztrák politikai botrány

Sebastian Kurz osztrák kancellár bejelentette az osztrák kormánykoalíció felbontását és mielőbbi új választások kiírására tett javaslatot. Az esti órákban este Alexander Van der Bellen osztrák államfő is megszólalt az ügyben, aki a kancellárhoz hasonlóan új választások megtartásában látja az emberek közintézményekbe vetett bizalmának helyreállításának lehetőségét.

Kurz pár órával azután ismertette döntését, hogy lemondott alkancellári és pártelnöki tisztségéről Heinz-Christian Strache, a kormánykoalícióban részt vevő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) előző nap súlyos korrupciós botrányba keveredett vezetője.

Betelt a pohár – fogalmazott az Osztrák Néppártot (ÖVP) vezető Kurz, hozzátéve, az FPÖ-vel folytatott megbeszélései alapján nem érzi úgy, hogy a szabadságpárt hajlandó lenne az alapvető változásra, márpedig ez több mint szükséges volna.

Az FPÖ árt a kormány reformterveinek, és árt az ország tekintélyének is – mondta a kancellár. Leszögezte: tovább akar dolgozni Ausztriáért, és ezt a lakosság többségének támogatásával szeretné tenni, de ehhez jelenleg hiányoznak a partnerek. Álláspontja szerint jelenleg ez senkivel nem lehetséges.

Az APA osztrák hírügynökség szerint az előrehozott választást legkorábban augusztus közepére írhatják ki, de ez a nyári vakációk miatt nem valószínű, reálisan szeptember-október környékére várható az új választás időpontja.

Kurz bejelentése előtt az osztrák kancellária előtt több ezer követelte a koalíció felmondását, illetve Sebastian Kurz néppárti (ÖVP) kancellár lemondását és új választások kiírását.

A kancellária előtti Ballhausplatzon, a tömeg hangosbemondón át kísérte figyelemmel a botrányba keveredett Heinz-Christian Strache (FPÖ) sajtótájékoztatóját, ahol a szabadságpárti politikus lemondott alkancellári és pártelnöki tisztségéről. A tüntetők a helyszínen maradva várták Kurz kancellár reakcióját.

A megmozduláshoz ellenzéki pártok vezetői is csatlakoztak, köztük az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) európai parlamenti listavezetője, Andreas Schieder, valamint a zöld párt (Die Grünen) szóvivője és európai parlamenti csúcsjelöltje, Werner Kögler.

Az esti órákban megszólalt Alexander Van der Bellen osztrák államfő. Előrehozott választást kell tartani Ausztriában, mert ez az egyetlen módja annak, hogy helyreállítsák az emberek közintézményekbe vetett bizalmát – jelentette ki

Tájékoztatása szerint megvitatta a kérdést Sebastian Kurz néppárti kancellárral, és vasárnap fogják megbeszélni a következő lépéseket.
        

Forrás: MTI Fotó: MTI/EPA/Pool/Szputnyik/Kreml/Alekszej Nyikolszkij(archív)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre