Augusztusban szervezik a Woodstock 50 fesztivált

Pert nyertek az augusztusra tervezett Woodstock 50 fesztivál szervezői a rendezvény korábbi finanszírozó partnere ellen, így a fesztivál megvalósítása ismét sínen van – közölték a szervezők.

A Woodstock 50 fesztivált az ötven évvel ezelőtt a New York állambeli Bethelben megrendezett híres woodstocki fesztivál évfordulóján, augusztus 16. és 18. között akarják megrendezni a New York állambeli Watkins Glen International autóversenypályán. Az 50 évvel ezelőtti poptörténeti jelentőségű fesztiválra emlékező rendezvényre több mint 80 fellépő művészt hívtak meg, köztük Jay-Z-t, John Fogertyt és Miley Cyrust.

A rendezvény fő szponzora, a Dentsu japán cég egyik vállalata, az Amplifi Live azonban április 29-én lefújta az eseményt arra hivatkozva, hogy az előkészületek megakadtak, és a szervezők nem tudják garantálni a közönség és a fellépők egészségét és biztonságát. Ráadásul visszahívta a fesztivál 49 millió dolláros (14 milliárd forintos) költségvetéséből azt a 17,8 millió dollárt (5,2 milliárd forintot) a fesztivál bankszámlájáról, ami még megmaradt.

New York állam legfelső bíróságának bírája Barry Ostrager szerdán úgy döntött, hogy a japán cégnek nem volt joga arra, hogy egyoldalúan lefújja a fesztivált.

A bíró azonban kétségeinek adott hangot a fesztivál megvalósíthatóságát illetően. „Úgy tűnik, hogy nem lehet megvalósítani a fesztivált” – írta döntésében.

A bíró ugyanis nem rendelte el, hogy a szponzor visszaadja a 17,8 millió dollárt a szervezőknek.

Sínen van Woodstock 50. Már nagyon várjuk, hogy elhozhassuk ezt a fontos rendezvényt a közönségnek ezen a nyáron” – közölte Gregory Peck, a fesztivál egyik szervezője.

A Denntzu cég bejelentette: a bíróság ugyan úgy döntött, hogy egyoldalúan nem mondhatják le a fesztivált, de jelenleg nem áll szándékában a rendezvény további finanszírozása, Gregory Peck korábbi közlése szerint tárgyalnak újabb lehetséges finanszírozó partnerekkel.

A fél évszázada lezajlott woodstocki fesztivál eredeti helyszínén, amelyet most egy művészeti központ üzemeltet, a jeles évforduló alkalmából augusztus 16. és 18. között saját megemlékezést tartanak, amelyen mások mellett Ringo Starr, Santana és Fogerty is szerepel.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre