„A vers az, amit mondani kell” – 90 éve született Kányádi Sándor

„A vers az, amit mondani kell.”  Kányádi ezt a választ jegyezte fel magának, miután egy iskolás gyerek megkérdezte tőle: „Mi a vers?” Később aztán ez a mondat a költő kedvenc szólása lett.

Kányádi Sándor, a kortárs irodalom egyik legmeghatározóbb költője 1929. május 10-én született Nagygalambfalván, székely földműves családban. Első versét Páskándi Géza közölte a bukaresti Ifjúmunkás nevű lapban 1950-ben, ezután lett az Irodalmi Almanach segédszerkesztője. Öt éven át volt a Dolgozó Nő munkatársa, majd húsz évig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője. Itt nem saját nevén publikált – írói álneve Kónya Gábor volt.

1958-ban megnősült, felesége Tichy Mária Magdolna tanár és szerkesztő lett; két gyermekük született.

Költészete nagy része gyerekekhez szól, sok verse általános iskolás tankönyvekben is megtalálható, ugyanakkor messze nem volt „gyerekköltő” – erőteljesen képes megszólítani a felnőtteket is. Szövegei bár elsőre könnyűnek tűnnek, valójában összetettek, gondolkozásra késztetnek.

Gyakran szólt az erdélyi magyarság egzisztenciális veszélyeztetettségéről, illetve minden kisebbségi, kiszolgáltatott ember sorsának igazságtalanságairól.

Tevékenyen részt vállalt az irodalmi életben, iskolák, könyvtárak, művelődési házak állandó vendége volt Erdélyben, majd Magyarországon és a környező országok magyarlakta településein – írja róla a Petőfi Irodalmi Múzeum szócikke.

1987-ben meghívták a rotterdami nemzetközi költőtalálkozóra, de nem kapott útlevelet, ezért tiltakozásul kilépett a Romániai Írószövetségből. 2018. június 20-án, életének 90. évében hunyt el Kossuth-díjas költőként, a magyar nemzet művészeként Budapesten. Az író maradandót alkotott a szépirodalomban – életműve az európai kultúra nagy értékei közé tartozik.

A kortárs magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotójára, Kányádi Sándorra a Két nyárfa című versével emlékezünk.

Kányádi Sándor: Két nyárfa

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.

Osztódom én, osztódol te:
só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajszomon,
könny vagyok a két szemedben.

Köt a vére, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szelőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

https://www.youtube.com/watch?v=UVo0yvEER6s

A vers Gubás Gabi előadásában