Videóban válaszolt az MSZP a Fidesz kerítésbontós vádjaira

Lebontaná a kerítést a Magyar Szocialista Párt – állítja a kormánypárt.

Ujhelyi István tegnap az osztrák szociáldemokratákkal tartott közös sajtótájékoztatót, ahol megígérte a kerítés lebontását. A képviselő a sajtótájékoztatón azt mondta: „Hogyha kerítésmentes és egységes Európai Unióra vágynak, akkor az MSZP és a Párbeszéd szövetség listájára és a szociális Európára kell, hogy szavazzanak.”

Elképzelhető, hogy mindez előre egyeztetett módon történt, mivel Ujhelyi István azzal a bevándorláspárti szociáldemokrata párttal állt ki közösen, amely beengedte a migránsokat Ausztriába. Ráadásul azért is jó okunk van ezt gondolni, mert Ujhelyi István a párt kampányfőnöke – ha valakinek, akkor neki tudnia kell, hogy milyen üzeneteket kell mondaniuk a szocialistáknak a kampányban. 

Deutsch Tamás ezt követően tartott a témában sajtótájékoztatót, és úgy reagált: ez nyílt támadás minden magyar és európai polgár, család biztonsága ellen, hiszen a déli határkerítés nem csak Magyarország, hanem Európa határait is ugyanúgy védi.

Az MSZP mindezen felbuzdulva, ugyanúgy, ahogy tették ezt a patkányozós videó esetében is, videóüzenetben reagált a Fidesz vádjaira. Az MSZP Facebook-oldalára kikerült videóban az szerepel: 

„Az MSZP álláspontja egyértelmű és világos a bevándorlással kapcsolatban: a befogadásnak van határa, a szolidaritásnak nincs. Nem támogatjuk az illegális migrációt! De megszüntetjük a Fidesz »fizetős« betelepítési programjait is! Nem bontjuk le a kerítést! De olyan Európában sem akarunk élni, ahol belső kerítéseket emelnek!” (A videó teljes terjedelmében itt tekinthető meg.)

Magyarázkodás ez vagy világos üzenet? Ember legyen a talpán, aki érti.