KDNP: Az európai, keresztény civilizáció megőrzéséről kell dönteni

Nem valaki ellen, hanem valami mellett kell dönteni május 26-án – jelentette ki a KDNP országgyűlési képviselője.

Európa jövőjéről, az európai keresztény civilizáció és kultúra megőrzéséről döntünk a május 26-ai európai parlamenti választáson, amelynek így minden korábbi EP-választásnál nagyobb tétje van – mondta Somogy megye 2-es, barcsi központú választókörzetének kereszténydemokrata parlamenti képviselője Nagyatádon pénteken.

Szászfalvi László sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ma már nem jobb és bal, hanem bevándorláspárti és bevándorlásellenes politikai erők csapnak össze egymással, ezért is rendkívül fontos, hogy minél többen vegyenek részt a voksoláson és támogassák Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos bevándorlásellenes programját.

Közölte, a programot választókörzetében már tízezren támogattak aláírásukkal, az aláírásgyűjtést folytatják.

„Mi nem valakik ellen, hanem valamiért harcolunk, egy értékrend mellett állunk ki: azt szeretnénk, ha az unokáink is olyan keresztény civilizációban, kultúrában élhessenek, amit mi megtapasztalhattunk” 

– fogalmazott.

Hozzátette, erős Európát szeretnének, amely a nemzetek Európája és nem egy migránskontinens. Ehhez össze kell fogni, és minden erőt mozgósítani – mondta Szászfalvi László.

Forrás: MTI

Fotó: Financial Times

Iratkozzon fel hírlevelünkre