Azbej Tristan: Elismerés övezi a Hungary Helps programot a németországi Észak-Rajna-Vesztfáliában

Elismerés övezi a magyar kormány válságövezetekben végzett humanitárius munkáját összefogó Hungary Helps programot Észak-Rajna-Vesztfáliában - mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára kedden a legnépesebb németországi tartományban tett látogatását értékelve.

Az államtitkár a csaknem 18 millió lakosú tartomány fővárosában, Düsseldorfban megbeszélést folytatott a helyi kormány európai ügyekért felelős miniszterével, Stephan Holthoff-Pförtnerrel, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusával, a tartományi törvényhozás (Landtag) több vezető tagjával és egyházi vezetőkkel.

Természetesen a különböző partnerek politikai beállítottságától függött, hogy mennyire képviselték “a nyugat-európai, illetve német bevándorláspárti álláspontot”, de voltak olyan politikusok a Landtagból, akik megosztották azt a felismerésüket, hogy a tömeges bevándorlás súlyos biztonsági kockázatokkal jár, például az embercsempész bűnszervezetek tevékenysége nyomán – mondta.

Az ugyan tárgyalópartnertől függően eltérő volt, hogy mennyire lehetett egyetértésre jutni a magyar kormány bevándorlást elutasító politikájáról, de “a közös pontokat minden esetben meg tudtuk találni”, a magyar humanitárius politikát és a Hungary Helps programot pedig mindenki példaértékűnek nevezte – fejtette ki Azbej Tristan.

Mint mondta, tárgyalásain arra törekedett, hogy összefüggéseiben mutassa be a migrációval és a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos magyar felfogást, rámutatva, hogy a kormány “szigorú migrációs politikával védi Európát és Magyarországot”, ugyanakkor a Hungary Helps programon keresztül javítja a válságövezetekben, a “migráció forrásvidékein” élők helyzetét, kiemelt, de nem kizárólagos figyelmet fordítva a keresztény közösségekre.

Ennek a politikának az alapvetése az, hogy a segítséget kell eljuttatni a válságövezetekbe, és nem a bajt kell behozni Európába – tette hozzá.

Az államtitkár ismertette, hogy látogatása részeként Kölnben részt vesz a magyar ajkú nyugat-európai katolikus papok konferenciáján, amelyen bemutatja, hogy mit tesz Magyarország az üldözött keresztény közösségekért, és a kölni dómban a kormány képviseletében felavatja Magyarország utolsó hercegprímása, Mindszenty József bíboros emléktábláját.

Forrás: MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre