Pardavi Márta: „Még megvédhetjük-e azt, amit az idők során nem védtünk eléggé?”
Elöljáróban fontos megemlíteni azonban, hogy a cikk szerzője, Roeland Termote valóságos Jeanne d’Arc-nak állítja be Pardavit. Beszámol a „hőstetteiről” és arról, hogy milyen sok kritika éri a magyarországi médiában a kormánykritikus álláspontja miatt. Arról, hogy egy magyar törvény 25%-os illetéket írt elő a migrációval foglalkozó szervezetek számára – hozzátéve, hogy ezzel kapcsolatban kötelezettségszegési eljárást is indított az Európai Bizottság Magyarország ellen.
Pardavi legerősebb mondatai:
- Tíz éve elképzelhetetlen volt, hogy ma olyan kérdések aggasszanak minket, mint a sajtószabadság és média sokszínűsége Magyarországon.
- Magyarország ma EU- és NATO-tagállam, de most ugyanolyan komoly aggodalmak merülnek fel a szabad választásokkal, a sajtóval, a véleménynyilvánítással, a független igazságszolgáltatással és az emberi méltóság tiszteletben tartásával kapcsolatban, mint harminc éve. Az a kérdés: még megvédhetjük-e azt, amit az idők során nem védtünk eléggé?
- Sok magyar úgy dönt, nem kritizálja nyilvánosan a kormány tevékenységét vagy a szociális létesítmények működését. Nem azért, mert nincs véleményük, hanem azért, mert úgy érzik, hogy kockázattal jár. Ugyanez az érzés jelen volt a hetvenes években, talán még a nyolcvanas évek elején is.
Ezután Pardavi történelemtanárokat meghazudtolva Kádár János kommunista rezsimével köti össze a jelent. Szerinte ugyanis Kádár kompromisszumot ajánlott a népnek, akárcsak Orbán Viktor: „ne legyetek aktívak politikai kérdésekben, azt hagyjátok ránk! Cserébe bizonyos mértékben gazdasági kényelemben és lassan növekedő életminőségben részesültök”. Pardavi szerint mindazoknak, akik kritikusan vélekedtek a politikáról, számításba kellett venniük a következményeket a magánéletükre nézve. Úgy véli, épp ugyanez a kompromisszum tért vissza a mai Magyarországra.
A polgárokra vonatkozó következményekről beszélve a középiskolás Nagy Blanka példáját hozta fel.
Pardavi úgy folytatja, bár Nagy Blanka „elég illetlen módon” fejezte ki véleményét a túlóratörvénnyel kapcsolatban, felháborító módon bánt el vele „az alt-right propagandamédia és a véleményformálók”. Amivel nagyon világos jelet küldtek mindenki másnak”.
„Most már nem csak arról van szó, hogy valamilyen beszédet tartasz, hanem arról is, hogy részt veszel-e egy beszéden.”
Pardavi szerint ez a legveszélyesebb dolog ma. Mármint, hogy az emberek mernek e természetesen viselkedni a social médiában. „Akarod-e még olyan szervezetek Facebook-posztját like-olni, amely a demokráciáról vagy az emberi jogokról szól? Sok ember ezt kockázatvállalásnak látja.”
Levezetésképp az újságíró felteszi a költői kérdést, hogy más EU-tagállamokban is tapasztalható-e a magyar helyzethez hasonló. Pardavi az ilyen könnyen jött labdákat pedig nem hibázza el.
„A múltban gyakran aggódtak értünk európai kollégák. Egy kicsit furcsa érzés: olyan ez, mint amikor egy olyan betegségben szenvedsz, amit mindenki más lát, de te nem érzel. Most már azonban gyakran hallom a kollégáktól, hogy többet akarnak tudni arról, ami Magyarországon történik, nemcsak azért, mert érdekli őket, hanem mert velük is megtörténhet. Svédországban, Hollandiában és Németországban is – olyan helyeken, ahol az ember nem várná.”
Pardavi Márta megtette a kötelezőt. A magyar Soros-gépezet büszke lehet rá. Köszönjük Márta, hogy legalább a patkányozást nem osztottad meg a nyugati elvtársakkal! Elvégre lehetséges, hogy attól elhatárolódtak volna.
