Hollik István: Nemet kell mondani a brüsszeli bevándorláspárti politikusok terveire

Magyarország számára az uniót irányító brüsszeli bevándorláspártiak tervei kockázatot jelentenek; ahhoz, hogy hazánk a maga elé kitűzött célokat el tudja érni, erős Európára van szükség.  Mi egy olyan Európához csatlakoztunk és egy olyan Európát szeretnénk maguk előtt látni, amely erős nemzetállamok egyenrangú együttműködésén alapul – jelentette ki Hollik István kormányszóvivő az Európa jövője a mi jövőnk címmel, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség által rendezett fórumon.

A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő azt mondta: a legnagyobb gond ma Európában, hogy a brüsszeli bürokratáknak nem természetes, ha egy magyar kormányfőnek Magyarország érdeke az első.

Hollik István kifejtette: Európa évtizedekig erős volt, ezért úgy gondolják, nem kell mást tenni, mint visszatérni a kereszténydemokrata alapító atyák koncepciójához, a keresztény kultúrán alapuló, rugalmasan együttműködő nemzetek Európájának a koncepciójához. Ahhoz az Antall József-i Európához, amelyik természetesnek veszi, hogy mi mindent a magyar szemszögből nézünk, és a többi ország is a saját szemszögéből vizsgálja az egyes kérdéseket. Az európai intézményrendszer pedig nem célja az európai együttműködésnek, hanem csupán eszköz arra, hogy segítsék az állampolgárok jólétét és biztonságát garantálni – fűzte hozzá.

Kijelentette: nagyon sok mindenen változtatni kell, semmi nem maradhat úgy, mint volt az Európai Unióban. Rámutatott: a bevándorláspártiak ennek az ellenkezőjét állítják, azt mondják, a Brexit a britek hibája, a bevándorlást nem lehet megállítani, illetve a migrációs válságnak vége, az unióban minden a legnagyobb rendben van, tovább kell menni az integráció útján.

 Hollik István hangsúlyozta: nemet kell mondani a brüsszeli bevándorláspárti politikusok terveire. Szerinte ezek a politikusok arról akarják meggyőzni Magyarországot, hogy a magyarok tegyék félre a magyar érdekeket a közös európai érdekekért, adják fel nemzeti szuverenitásukat az ő birodalmi lázálmaikért. Arról is meg akarják győzni Magyarországot, hogy a magyarokról Brüsszelben döntsenek, ne itthon, hogy a legális migráció nemcsak jó Európának, hanem szüksége is van a népességcserére, és arról, hogy a keresztény értékeket felejtsék el, mert a multikulturalizmus egy magasabb szintű életet jelent az európai polgárok számára.

Mint mondta: május 26-a kiváló alkalom, hogy elmondhassák nekik, nem fog sikerülni, tervüket nem fogják tudni végrehajtani, mert mi kereszténydemokraták nem hagyjuk a keresztény Európát.

Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, EP-képviselő-jelölt azt mondta: minden választás sorfordító, de most először lesz olyan EP-választás Magyarországon, amelynek különösen kiemelt jelentősége van, kulcsfontosságú, a jövőről szól a tét.

Forrás: MTI Fotó: MTI/Mohai Balázs

Iratkozzon fel hírlevelünkre