Brunei a nemzetközi kritikák ellenére is bevezette az iszlám vallásjogot

Áprilisban hatályba lépett az iszlám törvénykezés Bruneiben. Az új törvények értelmében lopásért végtagamputáció, házasságtörésért és azonos neműek közötti szexuális kapcsolatért halálra kövezés jár. Érthető módon az EU felháborodott az embertelen szabályokon, Brunei pedig fogadkozik, hogy ők valójában nem is fognak senkit kivégezni. Egy biztos: a szigetországban zajló események tökéletesen rámutatnak, hogy milyen elképesztően veszélyes az Iszlám vallási tanításokra alapítani egy állam jogrendszerét, továbbá arra, hogy ezekben az államokban a keresztény közösségek is sokszor komoly veszélyben vannak.

Megidézték a középkort

2019. április 3-án Bruneiben, az aprócska délkelet-ázsiai országban hatályba lépett az iszlám vallásjogra (saría) épülő büntető törvénykönyv, ami kegyetlen és barbár módon próbál szankcionálni olyan dolgokat, amiket még csak nem is jogi eszközökkel kellene. Elképesztően brutális módon bünteti többek között az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot és a házasságtörést. Ezeket a „bűnöket” középkori módszereket idéző módon szankcionálják, halálra kövezéssel, míg például a lopást  végtagamputációval büntetik.

Óriási olajkészleteinek köszönhetően a Brunei Szultanátus a világ egyik leggazdagabb országa. 400 ezer lakosának kétharmada muzulmán, ugyanakkor nagyszámú a buddhista (13 %) és a keresztény (10 %) közösség is. A szigetországban az iszlám az államvallás, a többi vallás gyakorlását erősen korlátozzák.

Hassanal Bolkiah / Forrás: abc.net.au

Valójában persze senkit nem érhetett váratlanul, hogy az Iszlám vallásjog idén sok évnyi előkészület után hatályba lépett. Hassanal Bolkiah szultán, aki egyben a szultanátus miniszterelnöke is, már 2013-ban érvénybe léptette a saríat, egyedül a hatályba lépés váratott magára. A szultán döntésével kapcsolatban akkor elmondta, ezzel „Allah iránti kötelességének” tesz eleget az ország.

Az EU elítélte a döntést

Az Európai Unióban sem fogadták örömmel a saría jog bevezetését.  Az Európai Parlament mélyen elítélte Bruneit, amiért hatályba léptették a „maradi” iszlám jogot, továbbá felhívták a figyelmet, hogy az országban hatályos büntető törvénykönyv teljesen szembemegy az ENSZ kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni egyezményével (CAT), amit maga Brunei is aláírt még 2015-ben. Ezt követően pedig felszólították az uralkodót, hogy azonnal vonja vissza a barbár törvényt.

A Brunei-i kormány az EU-hoz eljuttatott közleményben később reagált a vádakra, eszerint a törvények célja, hogy „oktassa, elriassza, rehabilitálja és nevelje az embereket, nem pedig az, hogy büntesse őket”.

A dokumentumban továbbá arról is írtak, hogy a végtaglevágás és a halálra kövezés csak kivételes esetekben történhet meg: ha legalább két „magas erkölcsi szintet képviselő”, áhítatos személy tanúskodik az ügyben. Mint a közlemény írja, az ilyen férfiaknak rendkívül magas követelményeknek megfelelve kell élniük az életüket, és ma egyébként is nehéz ilyen férfiakat találni.

Nem Brunei az egyetlen ország

Indonéziában, a világ legnépesebb muszlim országában is van egy tartomány, ahol a iszlám törvények uralkodnak. Acehben 2006-ban vezették be a saría jogot, Bruneihez hasonlóan itt is tilos a homoszexuális kapcsolat és a házasságtörés, azonban a büntetés mértéke itt kisebb, csak korbáccsal fenyítik az iszlám ellen vétőket, halálra kövezés – eddig – itt nem történt, habár előbb-utóbb erre is sor kerülhet. A tartományban élő keresztények helyzete is aggasztó, hiszen a radikális muszlimok ellenséget látnak bennük, így többször előfordulnak atrocitások velük szemben.

Aki pedig azt gondolná, hogy Brunei  és Indonézia is túl messze van ahhoz, hogy komolyan foglalkozzunk a kérdéssel, a saría jog pedig nem ütheti fel a fejét Európában, annak ajánlanám figyelmébe a lentebb található videót, ami alig néhány éve készült az Egyesült Királyságban.

A felvételen a brit fővárosban élő iszlám szélsőséges férfi, Anjem Choudary követeli a muzulmán törvények bevezetését az országban. A videóban a férfi elmondja: céljuk, hogy „kiirtsák” az ember alkotta törvényeket Nagy-Britanniából, ezt követően pedig az, hogy egy nap az egész világ a muszlimok fennhatósága alá kerüljön.

És akkor még az országban működő  saría tanácsokról nem is beszéltünk…