Milliók nem férnek hozzá a Bibliához

A legújabb felmérés szerint hívők milliói számára elérhetetlen a Szentírás

Mintegy 88 országban vizsgálta meg a Bibliához való hozzáférés lehetőségeit és áthághatatlan akadályait a Bible Access Initiative program. A hétvégén pedig megjelent a Bible Access List címet viselő összegzésük – közölte a Christian Post.

Ebből kiderült, hogy közel három tucat országban „szélsőséges” vagy „súlyos” korlátozásokkal akadályozzák meg a Bibliához való hozzáférést és ez hívők millióit érinti. Az üldöztetésen túl szép számmal olyan országok is vannak amelyekben magas az írástudatlanság, nyomtatásra alig van esély, vagy ha lenne is, azt sem a hívők, sem a helyi kis közösségek nem tudnák kifizetni.

Sokan még soha nem láttak Bibliát a saját nyelvükön, az általuk elérhető formátumban vagy olyan árban amelyet megengedhetnének maguknak, vagy arra sincs módjuk, hogy biztonságosan beszerezzenek egyet. Ez olyan mint egy modern éhínség”

– fogalmazott Wybo Nicolai, a lista társalkotója.

A lista legvégén Brazília áll, amely keresztény többségű, de még akkor is ha a Biblia megvásárolható, sok család kénytelen az élelmet és a menedéket előnyben részesíteni a lelki erőforrásokkal szemben.

A helyzetet tovább rontja, hogy a magas adók és a korrupció megemeli a nyomtatott anyagok, köztük a Bibliák költségeit

– olvasható a jelentésben. Ugyanez vonatkozik Örményországra is, amelyben a lakosság 95 százaléka kereszténynek vallja magát.

Bhután vezeti azon országok listáját, ahol „szigorúan korlátozzák” a Bibliához való hozzáférést, és a 18 – 32. hely között szerepelt Szaúd-Arábia (18.), Pakisztán (20.), Kína (25.), Azerbajdzsán (30.) és Kuvait (32.). A „szélsőségesen korlátozó” országok közé került Líbia, Algéria, Irán és Türkmenisztán.

A Biblia hozzáférési listáján a 6. helyen áll Eritrea, amely „Afrika Észak-Koreájaként” vált ismertté tekintélyelvű politikája és a vallásszabadság elnyomása miatt. Bár az ország lakosainak csaknem fele kereszténynek vallja magát (1,7 millió), a kutatók szerint a keresztények 40%-a sem fér hozzá a Bibliához.

Észak-Koreát következetesen a világ egyik legjelentősebb keresztényüldözőjeként tartják számon, és „továbbra is az egyik legelszigeteltebb és legellenségesebb környezet a keresztények számára a világon” – áll a jelentésben.

Észak-Koreában a Bibliát nem csak betiltják, hanem félnek is tőle. A rezsim a kereszténységet fenyegetésnek tekinti”

– jegyezték meg a kutatók.

Az sem meglepő, hogy az első helyeken a döntően muszlim többségű országok vannak

Az észak-afrikai Mauritániai Iszlám Köztársaságban az 5 millió lakos közül csak 11.000 keresztény van. Az ország politikája tiltja a keresztény anyagok nyomtatását, behozatalát, terjesztését és megjelenítését, és a több példány birtoklása büntetőeljárást vonhat maga után, olyan vádakkal, amelyek egyes esetekben halálbüntetést vonnak maguk után „térítésért vagy hitehagyásért.”

Végül, a Bibliához a legkockázatosabb hozzáférni Jemenben, Afganisztánban és Szomáliában. Ez utóbbiban a saría törvény szigorú értelmezése szerint illegális a Bibliák nyomtatása, importálása, tárolása vagy terjesztése.

(Zárójelben: vajon ez vár azokra az európai országokra is néhány évtizeden belül, amelyekben például „saría rendőrséget” már ma is eltűrik? )

A 43 milliós afganisztáni keresztény közösség a lakosság mintegy 2 százalékát teszi ki, akiknek többsége az iszlámból áttért, és súlyos üldöztetéssel néz szembe. A Biblia nyomtatásának vagy importálásának minden formája illegális, és a digitális hozzáférés tilos.

A Bibliához való hozzáférés Afganisztánban nemcsak korlátozott, hanem szinte lehetetlen. A tálibok 2021-es visszatérése a hatalomba csak szigorította a korlátozásokat, az iszlám törvények szigorúbb értelmezését érvényesítette és aktívan figyelemmel kísérte az online tevékenységet”

– teszi hozzá a jelentés.

Ennek eredményeként még a Biblia mobiltelefonon történő olvasását sem tartják biztonságosnak. A leleplezés kényszerházassághoz, bebörtönzéshez vagy kivégzéshez vezethet.”

Szinte pontosan ugyanez a helyzet Jemenben is.

A 35 millió lakosú országban a keresztény közösség „alig látható” – állítja a jelentés, hozzátéve, hogy a becslések szerint 17 000 keresztény kevesebb mint egyharmada fér hozzá a Bibliához a jemeni saría alapú jogrendszer szerint.

A keresztény hit megosztására irányuló minden vélt erőfeszítés is istenkáromlásnak vagy hitehagyásnak minősül, halállal büntetendő

– jegyzi meg a jelentés.

 

 

Forrás: Christian Post, Vezetőkép: Getty Images

 

 

 

 


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb