Székely János: Jézus félelem nélkül megy a kereszt felé

Jézus tisztában volt a Jeruzsálemben őt köszöntő tömeg hozsannájának mulandóságával, mégsem háborodott fel ezen, hanem derűs volt. A végsőkig szeretett minket, ezért vállalta a keresztet is értünk – mondta Székely János püspök virágvasárnap Szombathelyen.

Jézus félelem nélkül,  békével a szívében megy a kereszt felé – mondta virágvasárnap a szombathelyi Székesegyházban Székely János. A megyéspüspök szentbeszédében úgy fogalmazott; Jézus annak ellenére megy bátran, hogy tudja, mi vár rá.

Az Úr azzal is tisztában van, mennyire mulandó a tömeg hozsannája, hiszen nemsokára ugyanez a tömeg fogja a megfeszítését követelni – mutatott rá a katolikus főpásztor, hozzátéve; Jézus nem háborodik fel ezen, derűsen fogadja a találkozást.

Ugyanígy fogadja a mi esendő hűségünket, hitünket, annyiszor megbotló krisztus-követésünket is. Végtelen irgalommal tekint az emberiségre és ránk. Minket is tanít, hogy mi is ugyanilyen bátorsággal vállaljuk a magunk életének keresztjeit és ugyanilyen békességgel fogadjuk a szeretet felénk áradó őszinte, őszintétlen, sebzett, töredékes megnyilvánulásait – fogalmazott Székely János. 

Krisztus a végsőkig szeretett minket, vállalta értünk a keresztet – vezette fel a nagyhetet a püspök. Szombathely legnagyobb templomában a hívekhez fordulva feltette a kérdést: tudunk-e bátran és nagylelkűen elmenni a végsőkig.

Merjük-e engedi, hogy húsvét fénye a mi életünk golgotáit, keresztútjait is beragyogja?

Forrás: Székely János püspök Facebook-oldala

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Jobbnál jobb filmek között válogathatunk az Artmozik éjszakáján
A voksolók 92 százaléka állt ki a férfi-nő házasság mellett Romániában
Az első kocsikerék nagyságú volt, ma candy cane stílusban is készül