Megkövette a magyarokat a szerb államfő

Bocsánatot kért Aleksandar Vucic szerb államfő vasárnap a Szerbiában élő magyaroktól az előző napi ellenzéki tüntetésen elhangzott gyűlöletbeszéd miatt.

„Ami tegnap elhangzott a mi magyar polgárainkról, az nem a többségi Szerbia álláspontja. Bocsánatot kérek ezért tőlük. Ez a felelőtlen és komolytalan emberek álláspontja, senki másé” – jelentette ki Vucic újságíróknak, miután felkereste a belgrádi központi kórházban folyó építkezést. Szavait idézték a szerbiai hírportálok.

Vucic arra reagált, hogy a szombati belgrádi ellenzéki tüntetésen Sergej Trifunovic, a Szabad Polgárok Mozgalma (SZS) nevű párt vezetője sértő kijelentéseket tett többek között a magyarokra is. Arról beszélt, hogy évente 35 ezer fővel csökken Szerbia lakossága, és a szerbiai társadalom azért a legöregebb Európában, mert Vucic elüldözi a fiatalokat, és helyükre szíriaiakat és magyarokat hoz be

 Aleksandar Vucic erre reagálva azt is mondta, hogy még egyszer bocsánatot kér minden Szabadkán, Magyarkanizsán, Csókán, Zentán, Moholban, Óbecsén és Temerinben élő embertől.

 „Bocsánatot kérek a kosarai hőstől, Cerna Tibortól és minden, Torontálvásárhelyen és máshol élő embertől és családtagjaiktól, akik életüket áldozták a szerb haza oltárán. De mit tegyünk, egyesek felelőtlenségének nincs határa” – idézte a B92 hírportál Vucicot.

Forrás: MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Mérséklődik az influenza járvány
Több mint 2300 milliárd forintot kér Trump a határfalra
Közzétették Ferenc pápa marokkói programját