Szabó Tímea beismerte: nem támogatja a kormány családpolitikai akcióját

Szabó Tímea, miután tegnap napirend előtti felszólalásában kocsmai stílusra váltott, és a fideszes képviselőkről azt mondta, hogy „két forintért az anyjukat is eladták”, este az ATV Egyenes beszéd című műsorában magyarázta a bizonyítványt. Illetve csak magyarázta volna, mivel Rónai Egon felvetésére, miszerint ha újra elmondaná a beszédet, ugyanezeket a szavakat használná-e, azt válaszolta: természetesen ugyanígy fogalmazna másodjára is. Nem volt benne tehát semmi szégyenérzet a kijelentés kapcsán. 

A műsor izgalmasabb része azonban akkor következett, amikor szóba került, hogy a Párbeszéd miért nem szavazta meg a kormány családpolitikai akciótervét. Szabó Tímea először kicsit megszeppenve mondta, hogy pártja tartózkodott a szavazáskor. Később azonban beismerte, hogy a tartózkodás nem jelent mást, mint hogy nem támogatják a kormány családvédelmi intézkedéseit. 

R.E.: Önök se szavazzák meg, ha már itt tartunk, a családpolitikai intézkedéscsomagot?
Szabó Tímea: A Párbeszéd tartózkodott ennél a szavazásnál. Nem szavaztuk meg.
R.E.: De miért? Hát arról lehet véleményt mondani, hogy akarom vagy nem akarom, egyetértek vagy nem értek egyet. Én azt gondoltam, hogy lesz valami véleményük.
Szabó Tímea: A tartózkodás, az egy vélemény, a tartózkodás az tulajdonképpen egy puha nem. 

Az MSZP-frakció egyébként megszavazta az intézkedéseket. Ebből is jól látszik, hogy az egész nem más, mint egy ócska kis színjáték. Az ellenzéki pártok ugyanis félnek attól, hogy rájuk ragad a családellenes jelző, és hogy nem támogatják a magyar családok erősítését. A Párbeszéd ezért ezt a neki nem kedvező helyzetet úgy próbálta megoldani, hogy tartózkodtak a szavazáskor. Szabó Tímea azonban többet mondott a kelleténél. 

A Párbeszéd frakciója egyébként már korábban sem támogatta a családpolitikai intézkedéseket. Karácsony Gergely már kifejtette véleményét arról, hogy szerinte nincs rendben az, hogy több támogatást kap, ha valaki több gyereket vállal, éppen ezért a családi adókedvezményt meg kellene szüntetni. A párt frakcióvezetője, Szabó Tímea pedig elmondta, szerinte a legjobb megoldás az lenne, ha a bevándorlók lakásokban, családonként lennének elhelyezve, mivel így nagyobb az integráció lehetősége. Vagyis a párt inkább a bevándorlóknak adná a pénzt a magyar családok helyett. 

Iratkozzon fel hírlevelünkre