Jön a 11 hónapos év!

Az uniós vezetők mindenkit nyugalomra intenek. Angela Merkel sajtótájékoztatóján elmondta: bár az év lerövidítése teljességgel észszerű, illetve mélyen evangéliumi fordulatot jelent Európa életében, alapvetően önkéntes alapon történik majd. – Egyetlen renitens tagállamot sem fogunk megbüntetni, amennyiben a közös európai értékeknek hátat fordítva úgy dönt, nem hajlandó az év általunk javasolt mértékű lerövidítésére – közölte a német kancellár, hozzátéve: „Ez a javaslat nem az istentelen tagállamokról szól, hanem az alapvető emberségről”.

A botrány első hullámai megérkeztek Magyarországra is. Az MSZP közleményt adott ki, melyben követeli, hogy amennyiben a kormány a május eltörlése mellett dönt, úgy 1) haladéktalanul ismerje el május elsejét egyhetes ünnepként, majd 2) helyezze azt át júniusra. A baloldali párt álláspontja szerint egyébként „Orbán Viktor ismételten bebizonyította, hogy tökéletesen alkalmatlan az ország vezetésére”. A Momentum Mozgalom ezzel egy időben „No-Anno” néven országos aláírásgyűjtést indított Budapesten, melynek célja – forrásaink szerint – az Európai Unió vezetése által javasolt, egy naptári hónapra vonatkozó törlés minimum két hónapra történő kibővítése.

A Fidesz tömör közleményben reagált a magyarországi ellenzéki pártok akcióira. Mint írták: „Az MSZP elfelejti, hogy a naptári esztendő nem csak langyos sör és hideg virsli. A Momentum pedig mindent elfelejt”.

Cikkünk folyamatosan frissül.


Hirdetés

FRISSÍTÉS!!

Luigi Marcangolni, az uniós javaslat alapját képező tudományos jelentést elkészítő kutatócsoport vezető tudósa egy néhány perce megjelent interjúban az új rendszer jótékony egészségügyi hatásaira hívta fel a figyelmet. – Jómagam hatvan éves vagyok, a hamarosan bevezetésre kerülő új évszámítás szerint azonban hatvanöt.  Vagyis már nyugdíjas. Mégis minden hétvégén teniszezni járok. Ez egy csoda! – állítja az olasz kutató.

*

(Ez a cikk április elseje alkalmából készült. Kéretik ennek megfelelően komolyan venni. :))

'Fel a tetejéhez' gomb