Az Európai Bizottság nem az EU kormánya

A cseh államfő szerint az Európai Bizottságnak nem szabad úgy viselkednie, mintha az Európai Unió kormánya lenne, hanem vissza kell térnie eredeti küldetéséhez.

Az Európai Unió kormányának szerepét az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács tölti be. Az Európai Bizottságnak normális adminisztratív szervvé kell válnia, valamiféle hivatalos szolgáltatóvá. Az, ahogy az Európai Bizottságot ma kezeljük, hiba” – jelentette ki Milos Zeman cseh államfő vasárnap este sugárzott interjúban a közszolgálati Cseh Televízióban.

Zeman szerint az Európai Unió működésében szükséges változásokat az európai parlamenti választások eredményétől függően lehet majd megvalósítani. A cseh vezető úgy véli, hogy az EP-nek jogot kell kapnia új törvények kezdeményezésére.

Az Európai Uniónak a külügyminiszteren kívül közös védelmi miniszterre és pénzügyminiszterre is szüksége van. A közös védelmi miniszterre azért, mert „még nem múlt el az iszlám terrorizmus veszélye”, pénzügyminiszterre pedig azért, hogy megakadályozhassa például azt, hogy a nagy cégek a számukra kedvezőbb adózási feltételeket biztosító uniós tagországba viszik át vállalkozásaikat – közölte.

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre