Berényi József: Szükség van a felvidéki összefogásra

Szükség van egy Bugár Béla nélküli összefogásra az MKP és Most-Híd között, különben a felvidéki politikai elit azt kockáztatja, hogy magyar képviselő nélkül marad a pozsonyi parlament – nyilatkozta Berényi József. A Magyar Közösség Pártjának meghatározó alakja szerint az ellenzék elnökjelöltje a kisebbik rossz választás a második fordulóban Szlovákiában.

A Magyar Közösség Pártja stabil, de növekedni nem tud – összegezte az elmúlt választások tanulságát a Felvidék.ma oldalnak adott interjúban Berényi József. A párt korábbi elnöke – jelenleg elnökségi tagja és európai parlamenti képviselőjelöltje – szerint a tömörülés időről-időre jól szerepel Dél-Szlovákiában, ugyanakkor preferenciáik országos szinten nem nőnek. Eközben a szlovák-magyar vegyes pártként működő Most-Híd folyamatosan visszaszorul, amelynek leglátványosabb jele a köztársasági elnök-választás volt, amelyen a párt alapító elnöke és legismertebb politikusa (a néhai MKP-politikus) Bugár Béla mindössze 3,1 százalékot szerzett. “Ezért szerintem eljött az a pont, amikor el lehet mondani, hogy az együttműködésre szükség van” – mondta Berényi.

Hozzátette: „a magyar térfélről egyre inkább igyekszik választókat szerezni a liberális szlovák politika, sőt a szélsőjobboldal is. Emellett tudjuk, hogy van asszimiláció és elvándorlás, tehát az erőinket egyesíteni kellene, amit természetesen nem Bugár Bélával képzelek el”. Hangsúlyozta: összefogás nélkül 2020-ra elő állhat az a helyzet, hogy egyetlen magyar képviselő sem jut be a pozsonyi parlamentbe. 

Mint mondta, az együttműködés ösztönzőleg hatna a magyar nemzetiségű választókra, és megfordíthatná azt a tendenciát, amely azt mutatja, hogy egyre kevesebb magyar vesz részt a szlovákiai választásokon. 

A korábbi pártelnök óvatos kritikát fogalmazott meg utódjával, Menyhárt Józseffel kapcsolatban, aki az MKP jelöltjeként indult az elnökválasztáson, ám az első fordulót megelőzően visszalépett a megmérettetéstől. Személyes véleményem azonban, hogy a köztársasági elnök-választás első fordulójából jobban is kijöhettünk volna – mondta ezzel kapcsolatosan Berényi József.

Bár személyes kétségei és félelmei is vannak, a magyar közösségnek mégis az ellenzék elnökjelöltjét, Zuzana Čaputovát fogják ajánlani az elnökválasztás második fordulójában – mondta. Hozzátette, félelmei leginkább a V4-es együttműködés területére vonatkozóan fogalmazódnak meg. „Ez az együttműködés szilárd lett az elmúlt időszakban, erőt képviselt az unión belül is. Megőrizte a közép-kelet-európai államok erejét és döntéshozatali szuverenitását. Nem kellett folyamatosan alkalmazkodni a nyugati nyomáshoz, mert ez a négy ország így erős” – húzta alá a magyar politikus, aki azt jó jelnek tartja, hogy az első forduló győztese ünnepi beszédében szimbolikusan megszólalt magyarul is.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.