A Fidesz függesztette fel jogai gyakorlását az Európai Néppártban

A Fidesz és a Néppárt elnökségének közös szerdai javaslata alapján függesztik fel a magyar kormánypárt EPP tagságát. 10 országból 13 szervezet kezdeményezte március elején a Fidesz kizárását az Európai Néppártból.

Orbán Viktor az ülés utáni sajtótájékoztatót azzal kezdte: az Európai Néppárt egy példátlanul bátor vállalkozás, hiszen a liberális pártoktól a keresztény pártokig mindenféle pártot magában foglal, azokat próbálja összefogni. 

A miniszterelnök szerint a mostani vita arról szólt, hogy milyen lesz az Európai Néppárt jövője, és hogy az Európai Néppárt vissza tudja-e állítani az egységét.Hozzátette: a választási kampány előestéjén történik mindez. 

A szavazás végeredményéről azt mondta a miniszterelnök: szeretnék, ha az Európai Néppárt maradna a legnagyobb párt, ahol nem a baloldali liberális gondolatok uralkodnak. Éppen ezért azt a megoldást választották, azt a forgatókönyvet, amelyet a 2000-es években már elővettek – utalt az osztrák néppárt akkori kizárására Orbán Viktor. Mint hozzátette, végül az a döntés született, hogy az Európai Néppárt felkért három bölcs embert”, akik eldöntik, mi legyen a Néppárt közös jövője.

Ami jó az osztrákoknak, az jó lesz a magyaroknak is

– jelentette ki Orbán Viktor a végső döntéssel kapcsolatban. 

A kérdés ezek után a miniszterelnök szerint az volt, hogy ha feláll ez a bizottság, mi történjen a jelentés elkészültéig.  Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a Fideszt nem lehet kizárni és felfüggeszteni sem, hiszen négy választást nyertek meg Magyarországon. A döntés így az lett, hogy amíg a jelentés elkészül, a Fidesz egyoldalúan felfüggeszti a tagságát. 

Orbán Viktor kiemelte: az EP-választás után szabadon dönthetnek a Fidesz és a Néppárt viszonyáról. A Fidesz a politikáján nem szeretne változtatni, továbbra is egy erős Európát szeretnének. 

A miniszterelnök kérdésre válaszolva azt mondta, olyan frakcióba tudnak csak beülni, amelyik bevándorlásellenes, hisz a kereszténydemokrata értékekben és amelyik nem köt zárt ajtók mögötti megállapodásokat.

Az uniót érintő kérdésekkel kapcsolatban elmondta, hogy Magyarországon a fontos kérdésekről a kormány megkérdezi a választókat.

Orbán Viktor kitért arra is, hogy nagyon fontos a kölcsönös tisztelet, hiszen a Fidesz az egyik legsikeresebb párt az Európai Néppártban. A bölcsekkel kapcsolatban pedig kiemelte, hogy végre lesz három ember, akit érdekelnek a tények.

***

Az értesülések szerint a Fidesz a felfüggesztés alatt tárgyalásokat fog folytatni az úgynevezett bölcsek tanácsával. Ez a testület foglalkozna a felfüggesztés ügyével.

A Fideszt is három politikus képviseli majd a tárgyalásokon: Novák Katalin, a Fidesz alelnöke, Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője és Varga Judit államtitkár.

***

Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár, Herman van Rompuy, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács volt elnöke és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament (EP) volt elnöke alkothatja a Fidesz európai néppárti (EPP) tagságának ügyében eljáró “három bölcs” tanácsát a Spiegel Online német hírportál brüsszeli értesülése szerint.

Wolfgang Schüssel az Osztrák Néppárt (ÖVP) volt vezetője, az osztrák kormányfői tisztséget 2000-2007 között töltötte be. Herman van Rompuy 2008-tól egy évig Belgium miniszterelnöke volt, az Európai Tanács állandó elnöki tisztségét pedig 2009-től 2014-ig töltötte be. Hans-Gert Pöttering pedig a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik tekintélyes veterán politikusa, 2007-2009 között volt az EP elnöke, 2010-től 2017-ig pedig a CDU-hoz közel álló Konrad Adenauer Alapítványt (KAS) vezette.

A “három bölcs” alkotta tanács létrehozásának tervéről elsőként a Bild című német lap számolt be a hírportálján március 11-én, azt írták, hogy az elképzelést Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Uniót (CSU) vezető Markus Söder bajor kormányfő és Sebastian Kurz osztrák kancellár, az ÖVP elnöke dolgozta ki, közös tervük a Fidesz EPP-tagsága megszüntetésének elkerülésére szolgál.

A Bild azt írta, hogy terv szerint a tanács tapasztalatokat gyűjtene Magyarországon, és jelentést állítana össze a politikai helyzetről és a Fidesz tevékenységéről, rámutatva, hogy ugyanezt a megoldást, a “három bölcs” tanácsának megalakítását alkalmazta 2000-ben 14 EU-tagállam, amelyek szankciókat vezettek be Ausztria ellen azért, mert az ÖVP – Wolfgang Schüssel vezetésével – koalícióra lépett az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ).

A lap felidézte, hogy 2000-ben a “három bölcs” – Martti Ahtisaari volt finn államfő, Marcelino Oreja volt spanyol külügyminiszter és Jochen Frowein német nemzetközi jogász – arra a megállapításra jutott az ausztriai látogatás révén, hogy az ÖVP és az FPÖ koalíciós kormánya az EU értékeinek és normáinak megfelelően folytatja munkáját.

***

Sebastian Kurz fél évre függesztené fel a Fidesz európai néppárti tagságát.

Az osztrák kancellár közölte, hogy az osztrák Néppárt (ÖVP) a német Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) és a Keresztényszociális Unióhoz (CSU) hasonlóan támogatni fogja Manfed Webernek, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetőjének és EP-választási csúcsjelöltjének az erre vonatkozó javaslatát.

Kurz ismét felvetette azt is, hogy az esetleges felfüggesztés fél éve alatt egy úgynevezett bölcsek tanácsa vizsgálja meg részletesen a helyzetet. Az Európai Néppárt politikai közgyűlést tart szerdán az Európai Parlamentben, és ezen a pártcsalád alapokmánya 9. pontja értelmében az elnökség javaslatot tehet a Fidesz kizárására vagy tagságának felfüggesztésére.

***

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, a párt alelnöke azt mondta, hogy a Fidesz akkor tud az Európai Néppártban maradni, ha szerdán nem csupán a párt kizárására, de tagságának felfüggesztésére sem kerül sor. Gulyás Gergely hangsúlyozta, a Fidesz a felfüggesztést nem tudja tudomásul venni, ilyen döntés esetén azonnal elhagyja a Néppártot.

A politikus elmondta, ha a kizárás alaposságának vizsgálatára létrejön egy három bölcsből álló bizottság, a Fidesz önkéntes döntéssel azt vállalja, hogy a testület munkájának lezárultáig nem vesz részt a Néppárt testületeinek munkájában.

A Fidesz és az ország méltóságáról is szó van

– fogalmazott a miniszter, aki Brüsszelből nyilatkozott.

olyan kompromisszumot nem tudunk kötni, amely korlátoz bennünket a szabadságunkban és abban a politikában, amellyel elutasítjuk a bevándorlást

– tette hozzá.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a Fidesz a keresztény Európa megvédését is a legfontosabb politikai célok között tartja számon. Az elmúlt hetekben a Fidesz mindent megtett a kompromisszum érdekében, a Néppárt csúcsjelöltje, Manfred Weber által szabott feltételeket teljesítette.

A kizárást a pártcsaládból a Néppárt tizenhárom bevándorláspárti tagpártja kezdeményezte, amelyeknek együttesen 34 mandátuma van a 217 fős frakcióban. A szabályok értelmében azonban a kérdést megtárgyalja a pártcsalád választmánya.

***

A Fidesz európai néppárti (EPP-) tagságának felfüggesztését javasolta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke egy szerdai nyilatkozatában, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság EPP-s elnöke pedig ugyancsak szerdán megerősítette álláspontját, miszerint meg kell szüntetni a Fidesz tagságát az Európai Unió jobbközép erőit összefogó pártcsaládban.

Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU elnöke német hírportálokon idézett nyilatkozatában kiemelte: „amíg a Fidesz nem állítja helyre teljes mértékben a bizalmat, nem maradhat meg a rendes, teljes jogú tagság”.

Ezért „járható út” lenne Manfred Weber, az EPP európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltjének azon javaslata, hogy az alapokmánynak megfelelően függesszék fel a Fidesz tagságát az EPP-ben – tette hozzá.

Annegret Kramp-Karrenbauer kiemelte, hogy a Fidesz megtette „az első, elismerésre méltó lépéseket”, amelyek azt mutatják, hogy érdemes fenntartani a párbeszédet a párttal.

Azonban ezek a lépések nem elégségesek ahhoz, hogy teljes mértékben eloszlassák „a bennem is meglévő kétségeket azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz osztja-e az EPP felfogását a közös értékekről, és hogy lehetséges-e a bizalmon alapuló együttműködés a jövőben” – mondta a CDU elnöke.

A Fidesz tagságának felfüggesztése mellett foglalt állást az EPP EP-frakció vezetőségének (EPP Group Bureau) egyik CDU-s tagja, Ingeborg Grässle is, aki a Südwestrundfunk német regionális közszolgálati médiatársaságnak szerdán elmondta, hogy a Fidesz esetleges kizárása egyetlen problémát sem oldana meg, és csak azt eredményezné, hogy „gyakorlatilag elveszítjük Magyarországot”.

A kizárás helyet „hidat kell építeni” Orbán Viktor számára, akinek azonban „hihetően be kell mutatnia, hogy megváltozik” – mondta Ingeborg Grässle.

Jean-Claude Juncker a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a Fidesz eltávolodott a kereszténydemokrata alapértékektől, ezért már két éve javasolja, hogy zárják ki az EPP-ből.

Az EPP politikai közgyűlése szerdai brüsszeli ülésén tárgyal a Fidesz kizárására irányuló indítványokról. Az elnökség a pártcsalád alapokmánya 9. pontja értelmében javaslatot tehet a Fidesz kizárására vagy tagságának felfüggesztésére.

***

Törcsi Péter az M1 aktuális csatornán szerdán azt is mondta, hogy az elmúlt kilenc év azt mutatja, ha a Fidesz nehéz helyzetbe került, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CDU) általában kiállt mellette.

Kiemelte: a helyzet bizonytalan, mivel eddig egyik német párt vezetője sem közölte, hogy miként voksol majd, illetve mire biztatja delegáltjait. Azért is nehéz megjósolni a szavazás eredményét, mert a felfüggesztést kezdeményező 12 tagpárton kívül kevesen nyilatkoztak arról, hogy támogatják-e a Fidesz elleni indítványt – vélekedett.

Az Európai Néppárt 80 pártot tömörít, a kapcsolódó szervezetek delegáltjaival együtt 238 szavazat dönt arról, hogy maradhat-e a nagyobbik magyar kormánypárt a néppártban – mondta Törcsi Péter.

Előrejelzések szerint 15 óra után döntenek, és 17 órakor nemzetközi sajtótájékoztató várható.

(MTI/dpa)

Iratkozzon fel hírlevelünkre