Köntös László: Beszélhetünk-e még keresztény Európáról?

Még azok gondolatvilága és logikája is a kereszténységből fakad, akik élesen bírálják a magyar politika irányvonalát, a keresztény Európa védelmének igényét – mutat rá Köntös László.

A mai magyar és európai társadalmakban sokak idegeit borzolja, ha Orbán Viktor magyar miniszterelnök úgy pozicionálja politikáját, mint amelyiknek egyik alapvető elvi tartópillére a keresztény kultúra védelme – írja a Reposzton megjelent publicisztikájában Köntös László. Hozzáteszi: a kritikusok igyekeznek azt hangoztatni, hogy amikor a magyar kormányfő a keresztény Európát védi, valójában valami olyasmit akar védelmezni, ami már nem is létezik. 

A szerző felteszi a kérdést: lehet-e még történetileg is alátámasztott racionalitással azt mondani, hogy az a kultúra, amelyben ma élünk és mozgunk keresztény kultúra?

Úgy látja, az a nézőpont, amely azt hangoztatja, hogy a keresztény kultúrának immár vége, vagyis a kereszténység nem tarthat már igényt arra, hogy Európa kulturális önértelmezésének az alapja legyen, csak a felvilágosodásig megy vissza. Ez a megközelítés természetszerűleg meghaladottá kívánja tenni a keresztény kultúrát, moralitást és politikát, s úgy nyilatkozik, hogy bár vannak természetesen keresztény egyházi közösségek, ám a kereszténységről mint átfogó-társadalmi szintű keretkultúráról ma nem lehet beszélni. 

A helyzet azonban az, hogy a felvilágosodásnak mint a mai kultúra kizárólagos eredetének hangoztatói azt a kérdést soha nem teszik fel, hogy ugyan, honnan jön a felvilágosodás? Köntös László rámutat logikájuk hibájára, amikor egyértelműsíti; a felvilágosodás eredete egyszerűen nem magyarázható, ha nem találjuk meg a kereszténységben azt a sajátosságot, amely a felvilágosodást keresztény talajon egyáltalán lehetővé tette. 

S mivel úgy látja, a felvilágosodás is a kereszténységből fakadt, a mai európai világ sem értelmezhető más kiindulópontból. Tehát „az európai kulturális idő egységes, folytonossága nem felülírható,  még akkor sem,  ha egymásnak ellentmondó korszakokra is osztható, s a történelem meg fogja mutatni, hogy ennek az egységnek az átfogó kulturális alapja a kereszténység”. Ennélfogva tehát az idő Orbán Viktort fogja igazolni – teszi hozzá.

Köntös László írása ide kattintva olvasható.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre