Hét érdekesség az autók és az autózás történelméből

A mai napon született a német gépészmérnök Gottlieb Daimler, akinek az első modern gépkocsit köszönhetjük. Ennek kapcsán összegyűjtöttünk néhány érdekes tényt az autógyártás történelméből. Míg egy újsághír szerint a történelmi Magyarországon 1900-ban 10 autó közlekedett, a világ járműipara 1910-ben érte el az 1 milliós gyártási darabszámot. A Földön 1958-ban 86 millió, 1960-ban 91 millió volt a személyautó-állomány, 2010-ben a használatban lévő autók száma átlépte az egymilliárdot, egyes előrejelzések szerint a kétmilliárdot 2020-ban, mások szerint 2035-ben érheti el.

A mai napon született Gottlieb Daimler 1834-ben, akinek köszönhetjük az első modern gépkocsit. A német gépészmérnök nevéhez fűződik a gépkocsik hajtására alkalmas gyorsjárású, izzófejes belső égésű motort, és az első motorkerékpár is.

Az autógyártás kezdetének emlékére összegyűjtöttünk néhány érdekes tényt az autók történelméből.

1. Karl Benz német mérnök 1886. január 29-én kapta meg motorkocsijára a német szabadalmat – ezt a napot lehet az automobil születésnapjának tekinteni. A szintén német Gottlieb Daimler és Wilhelm Maybach ugyancsak ebben az évben építette első kocsiját, de ők egy kismértékben átalakított lovaskocsiba szerelték a motort. Az 1889. évi párizsi világkiállításon Benz és Daimlerék kocsija egymás mellett állt, az előbbi három, az utóbbi négy kerékkel.

2. A Volkswagen Bogár valódi megálmodója Adolf Hitler. A diktátort a kisemberek érdekeit szem előtt tartva az vezérelte, hogy egy olcsó és egyszerű járművet adhasson nekik. Hitler utasítására az akkori fejlesztők Ferdinand Porschéval az élen megtervezték a „népautót”. A Volkswagen Csoport tulajdonában ma már 9 márka van, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini,az Audi, a Ducati, a Porsche, a Skoda, a Seat és természetesen a Volkswagen is.

3. A világ első gyorshajtója 13 km/h-val száguldott végig az utcákon, Walter Arnold volt a felelőtlen sofőr, aki bezsebelte az első gyorshajtásért járó büntetést. Akkoriban óránként 2 mérföld (3,2 km) volt a megengedett sebesség, ennél még a gyalogosok is tempósabban haladtak. Az eset egy biciklis üldözésbe csapott át, de végül Arnoldot elkapták, és egy shillingre büntették 1896-ban.

4. A legdrágább autó, amit valaha eladtak aukción egy Ferrari 250 GTO volt, amit 80 millió dollárért (több mint 22 milliárd forintért) vásárolt meg David MacNeila, a WeatherTech cég vezérigazgatója.  Ehhez képest már aprópénznek számít a 2013-ban árverésre bocsátott 1954-es Mercedes-Benz W196R Formula 1 versenyautó 30 millió dolláros, vagy az 1957-es Ferrari Testa Rossa Prototype 16.4 millió dolláros eladási ára.

5. 1916-ban 55 százaléka az autóknak szerte a világban a Ford T-modell volt, ezt a rekordot azóta sem tudta egy autómárka sem megdönteni. Ennek a típusnak a beceneve a Bádog Böske (Tin Lizzy) volt, és ez az autó tette lehetővé a középosztálybeli amerikaiak számára az utazást. A tervezői csapatban egyébként két magyar is jelen volt, Galamb József és Farkas Jenő autókonstruktőr.

6. James Dean világhírű amerikai színész egy Porsche 550 Spyder-ben vesztette életét egy végzetes autóbalesetben. Állítólag halála előtt egy héttel Sir Alec Guinnes figyelmeztette a fiatal színészt, hogy ne szálljon be az új autójába, mert egy héten belül meghal benne. Sokak szerint átok ült az ikonikussá vált kocsin.

7. A sebességtartó automatika, vagyis a tempomat feltalálója egy vak mérnök volt. Ralp Teetor öt éves korában vesztette el a látását, és elmondása szerint azért fejlesztette ki a tempomatot, mert zavarta, hogy a sofőrje képtelen egy adott sebességet tartani vezetés közben.

Iratkozzon fel hírlevelünkre