Esélyes, hogy északi szomszédunknak női elnöke lesz

Az előzetes felmérések alapján először lehet női államfője Szlovákiának Zuzana Caputová polgárjogi aktivista személyében – jelentette ki Jarábik Balázs politológus az M1 aktuális csatorna műsorában.

A politológus arra is kitért, hogy a 44 éves jogásznő esetleges megválasztása egyben generációváltást is jelez a szlovák politikában. Hozzátette ugyanakkor, hogy a választások elsősorban nem Zuzana Caputováról szólnak, hanem a még tavaly lemondott Robert Fico miniszterelnökről, valamint Ján Kuciak újságíró és menyasszonyának meggyilkolásáról.
    

Jarábik Balázs rámutatott, annak ellenére, hogy Fico tavaly decemberben megbukott, pártja, a Smer továbbra is kormányon van, és a volt miniszterelnök továbbra is jelen van a politikában. „Agyonnyomja a szlovák politikát a személyiségével, s azzal a konfliktussal, amit hordoz, és (…) Zuzana Caputovát azért is ismerték meg, mert ő nem Fico”.

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre