Fenyegetőzik és menekül a kérdések elől a jobbikos Varga-Damm Andrea

Lejárató akcióról ír Facebookján a jobbikos képviselő asszony. Valóban erről lenne szó?

Az Informátor nevű tényfeltáró műsor nyomán szombaton írtunk arról, hogy a Jobbikos Varga-Damm Andrea a 2000-es évek elején részt vett egy idős asszony kilakoltatásában. Az asszony az Informátornak nyilatkozott az ügyről, amiből kiderült, hogy Varga-Damm neve és ügyvédi pecsétje is szerepel egy problémás szerződésen. Az ügy következményeként az ügyvédnő ellen vizsgálat indult, és a Budapesti Ügyvédi Kamarából ki is zárták. Később más néven a Győr-Moson-Sopron-megyei Ügyvédi Kamarában kezdett el tevékenykedni.

Azóta Varga-Damm Andrea is értesült a történtekről, amiről onnan lehet tudni, hogy Facebook-oldalán több posztban is üzent a műsor készítőinek. Az egyik posztjában például azt írta: “itt az idő szépen, hogy a két televízió élő adásba hívjon be a riporterrel négyszemközt beszélgetni, s végre engem is megkérdezhetnek, ha már eddig elmulasztották ezt. Elég otthonosan mozgok a két televízióban, hiszen több, mint negyven adásukban szerepeltem már.”

Egy másik posztjában arról számol be, hogy 2015-ben a pártja már megvizsgálta ügyet. Leírja, hogy a Jobbik elnöksége akkor Apáti Istvánt jelölte ki arra, hogy megvizsgálja az összes iratot és tegyen jelentést az elnökségnek az ügyről. Varga-Damm beszámolója szerint hónapokon át folyt a vizsgálat, és konzultált a párt elnöksége az ügyvédi kamara vezetőségével. Akkor arra jutottak, hogy “ezekben semmiféle olyan tett nincs, amely egy politikust valójában lejárathatna”.

Az Informátor stábja később a Képviselői Irodaházban szerette volna kérdezni a képviselő asszonyt arról, hogy részt vett-e abban az ügyletben, aminek az lett az eredménye, hogy egy idős hölgyet kilakoltattak a házából. Az Informátor felvételén is jól látszik, ahogy Varga-Damm Bohár Dánielt szóra sem méltatva menekül be a liftbe. Nagyon úgy tűnik, hogy a képviselő a Facebook bejegyzésekben csak hencegni szeret, a neki kínos kérdésekre viszont nem válaszol – kivéve ha azok ellenzéki oldalról érkeznek.

A Jobbikos politikus ráadásul amellett, hogy nem válaszol a kérdésekre, most az áldozati szerepben tetszeleg, és lejárató akcióról, aljas rágalomról, hazugságkampányról beszél. Azzal védekezik, hogy a kizárás időszakában ő állapotos volt, vagyis az ügyvédi kamara, továbbá a meghurcolt, idős hölgy egy terhes ügyvédet akart tönkretenni.

Érdekes ezt annak a politikusnak a szájából hallani, akinek a pártja együttműködött azzal a kuruc.info nevű gyűlöletkeltő oldallal, ahol a politikusok és családtagjaik telefonszáma és lakcíme volt közzétéve hétről hétre. A szintén Jobbikhoz köthető N1TV Facebook oldala volt az, amely egy képet osztott meg, amelyben a magyar miniszterelnök meggyilkolására buzdított. Javasoljuk ezek alapján, hogy a saját pártjával konzultáljon ebben a kérdésben, az újságíróknak pedig engedje, hogy végezzék a dolgukat. 

Iratkozzon fel hírlevelünkre