Trendi böjt?

Bár mára sokkal nagyobb figyelmet kap a nagyböjt, mint akár néhány évvel ezelőtt, sajnos e téren is megjelent a „trendiség" jelensége. Ne trendeket, divatokat kövessünk, hanem fedezzük fel a böjti időszak lényegét, és tudatosan vállaljuk azt, amiről lemondunk, vagy amit ez idő alatt beemelünk életünkbe!

Az egyik szemem sír, a másik nevet – írja az első nagyböjti pénteken a Reposzton megjelent cikkében Perpékné Papp Éva. S, hogy magyarázatot adjon, gyorsan rámutat a kettősségre: végre előtérbe kerül, és kellő figyelmet kap a böjti időszak, ugyanakkor, mintha kezdenénk kicsit túlzásba esni. Úgy látja: az eddig mostoha gyerekként kezelt ünnepi időszak most közkedvelt, sőt, lehet azt mondani, hogy trendi lett.

Perpékné két végletre mutat rá, amelyeket – mint általában, úgy ez esetben is –, érdemes elkerülni. Az egyiket a „minek böjtölni?!” jelszóval hirdetik, hangsúlyozva, hogy mennyire értelmetlennek találják ezt az egészet, hogy a böjt csupán csak önsanyargatás, és nincs semmi értelme. A másik véglet az, amikor az ember vakon, ismeretek nélkül belekezd a böjtbe. 

A szerző azt javasolja, keressünk mély, tartalmas írásokat nagyböjt kapcsán (akár itt a Vasárnap.hu-n – a szerk.), de érdemes végigbogarászni a különféle népi játékokat is, felfedezni, hogyan kötődnek az ünnepkörhöz. 

„Ma már nagyon sokféle alternatív böjtölési lehetőség kínálkozik. Kitehetünk valamilyen ételt vagy italt az életünkből: a húst vagy az édességet, akár az alkoholt. Vagy kitehetjük valamilyen rossz cselekedetünket vagy a felesleges szavakat. Tarthatunk olyan böjtöt, amely minden napra meghatároz egy irgalmas cselekedetet, vagyis beviszünk valamit ebbe az időszakba. S válogathatunk a böjti felajánlásokban tovább. Egy a lényeg: mielőtt belekezdünk, járjunk utána, mit is vállalunk!” – hívja fel a figyelmünket Perpékné Papp Éva. 

Írása ide kattintva olvasható.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre