A tagországok belügyeibe való beleszólásnak ékes példája, amikor az európai értékek tág értelmezést kapnak, és központilag határoznák meg a bevándorlási politikát. A britek kilépnek, de a bennmaradó országoknak sem lehet mindegy, hogy a jövőben is képesek lesznek-e megőrizni nemzeti szuverenitásukat? – állapítja meg Lóránt Károly.

David Engels, a Brüsszeli Szabadegyetem ókortörténeti professzorának elméletével vitába szállva Lóránt megjegyzi: Európának nem kell követnie a végül elbukott Római Birodalmi sémáit. Rámutatott: az ókori Rómát először a belső értékvesztés forgácsolta szét, és csak ezt követően vált a külső népek martalékává.

„A történelem azt bizonyítja, hogy

egy közösség fennmaradását nem annyira az irányítás szerkezete, mint inkább annak tartalma határozza meg”

– fekteti le Lóránt Károly az arisztotelészi alapvetést. A mai európai viszonyokhoz hasonlítva a szerző kijelenti: „a probléma nem annyira az unió politikai felépítésében, mint inkább az európai elit politikájában található, amelyről egyértelműen kimutatható, hogy nem a közjó érdekeit szolgálja” – ilyen értelemben az Európai Unió az oligarchia berendezkedésének jellemzőit mutatja a cikk írója szerint.

hirdetés

Egy föderális Európa létrejöttét Lóránt Károly a felmérésekre alapozva sem tartja életszerű megoldásnak, hiszen az európai országok lakosainak mindössze tíz százaléka tartja magát a nemzeti hovatartozását megelőzően „európainak”. Gazdasági nézőpontból vizsgálva ugyanez az egyesülés szintén nehezen elképzelhető, hiszen ahhoz nem egy, hanem tizenöt százalékot kellene a GDP-ből befizetni a közösbe.

A cikk szerzője a föderális állam létrejöttét nem tartja megvalósíthatónak, hiszen hiányoznak hozzá a szükséges gazdasági és társadalmi feltételek egyaránt. A szélsőségek – a szétesés vagy az európai birodalom – között

létezik egy megmaradást garantáló arany középút,

amely mindenki számára kielégítő megoldás lehet – összegezte írásában Lóránt Károly.

(Forrás: Magyar Hírlap)