Több pillérre épül az új nemzeti kutatási, fejlesztési és innovációs stratégia

A helyettes államtitkár elmondta, hogy a megújuló stratégiával Magyarország a kiemelt gazdasági területeken európai szinten jelentős kutatás-fejlesztési potenciálra tehet szert, valamint a kis- és középvállalatok (kkv) széles körben képessé válhatnak az innovációk bevezetésére és létrehozására.

Szigeti Ádám ismertette, hogy a stratégia célja többek között az innováció iránti fogékonyság javítása, a kreatív gondolkodásra és értékteremtésre való ösztönzés, valamint a korszerű, kutatás-fejlesztést támogató szabályozási keretrendszer és üzleti környezet megteremtése.

Közölte, a tudástermelésben fontos szerepe van a kutatói utánpótlás biztosításának és a tudásalapú szolgáltatások erősítésének. Hozzátette, a stratégia egyebek mellett támogatja az innovációs ökoszisztéma szereplői közti aktív párbeszédet, valamint ösztönzi a nemzetközi kutatói mobilitást. Fontosnak nevezte a szellemi alkotások hasznosítását, és az egyetemek kutatás-fejlesztési tevékenységének erősítését.

Kitért arra is, hogy a kutatás-fejlesztés, az innováció, a digitalizáció és az Ipar 4.0 technológiák meghatározó szerepet töltenek be napjaink fejlődési versenyében. Magyarország jelenleg az Európai Unió (EU) innovációs eredménytábláján a mérsékelt innovátorok között szerepel, azonban 2030-ra el szeretnék érni, hogy a jelentős innovátorok közé emelkedjen.


Hirdetés

(MTI)

 

'Fel a tetejéhez' gomb