Kovács Zoltán: Ne nézzék vaknak se a kormányt, se a magyarokat!

A BBC HardTalk, illetve a Hír Tv Magyarország élőben című műsorának is vendége volt Kovács Zoltán nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn. A politikus többek között beszélt az Európai Unióról, Soros György szerepéről, a magyarországi civil szervezetekről, a CEU-ról és a kormánnyal szemben megfogalmazott kritikákról is.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a BBC HardTalk című műsorában Soros György szerepével kapcsolatban elmondta, hogy a magyar származású milliárdos és intézményi hálózata komoly hatalmat gyakorol, anélkül, hogy valaha is választói felhatalmazást kapott volna erre.

Kovács Zoltán azt is kiemelte, hogy ha megnézzük a Soros György által hangoztatott véleményeket, a hozzá kötődő Nyílt Társadalom Alapítvány tevékenységét, vagy megtekintjük az Európával kapcsolatos elképzeléseinek fő közvetítő eszközét, a Project Syndicate médiaportált, akkor „nincs szükség semmiféle összeesküvés-elméletre”.

A politikus az Európai Unióval kapcsolatban kifejtette, hogy egyre nagyobb a távolság „a nyugat-európai balos-liberális politikai elit” és a tagországok választói között. Hozzátette: ezt a rést be kell zárni, mert ha még tovább szélesedik, romba döntheti az Európai Uniót.

A civil szervezetekkel kapcsolatban az államtitkár elmondta, a civil társadalom alulról építkezik, ilyen szervezetből Magyarországon jelenleg 65 ezer működik, viszont azoknak a nem kormányzati szervezeteknek, amelyek Soros György nevéhez köthetők, a magyar kormány nézete szerint semmi közük a civil társadalomhoz.

Arra a felvetésre, hogy Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke a műsornak nyilatkozva a szervezet kormányzati zaklatásáról és munkájának akadályoztatásáról számolt be, Kovács Zoltán úgy reagált: a kormány „vitában áll pár tucat szervezettel, de ezeknek a szervezeteknek nincs közük az alulról építkezéshez, nem az emberek akaratát testesítik meg.”

„Talán fogalmazhatok úgy, hogy tapasztalataink alapján kicsit előrébb látunk, mint a nyugat-európai politikusok” – Kovács Zoltán ezt már a Hír TV Magyarország élőben című műsorában mondta.

Az államtitkár kifejtette: a panaszok inkább a liberális, mint a konzervatív nyugat-európai pártoktól jönnek. 

A Fidesz Európai Néppártból való kizárásának kezdeményezésével kapcsolatban Kovács Zoltán elmondta: attól, hogy egy párt a Fidesz kizárását kéri a néppártból, még nem biztos, hogy az minden tag véleményét tükrözi. 

A migrációval kapcsolatban a politikus kifejtette: „Brüsszelnek nem érdeke, hogy a migráció a figyelem középpontjába kerüljön, mert az ő politikai érdekük mást kíván.”

„Tessenek vitatkozni, ha nem értenek egyet velünk. Mi készek vagyunk, hogy a józan ész és a tények alapján lefolytassunk egy vitát. Ne nézzék politikailag vaknak se a magyar kormányt, se a magyar embereket!” – kérte az államtitkár.

Kovács cáfolta, hogy a Közép-európai Egyetem (CEU) távozott volna Budapestről. Úgy fogalmazott: a CEU tevékenységének az az eleme távozott, amely nincs összhangban a magyar joggal.

(MTI, Hír Tv)