A székelység mai helyzetéről
– Mire számíthatunk a pápalátogatás kapcsán? Miért fontos az esemény, és miért bír komoly szimbolikával?
– Ez egy nagyon kiemelkedő egyházi esemény, és a székelyföldi katolikusokat megerősíti a hitében. Az évszázadok során őseinket ilyen-olyan megpróbáltatások érték számos alkalommal. Ezeknek sokszor fegyverrel, teljes erőbedobással kellett ellenállniuk. Úgyhogy ilyen szempontból az, hogy – mondhatjuk – kétezer év után először ide látogat a pápa, nagyon fontos nekünk.
Másrészt fontos az, hogy a székelyföldi ember vallásos. Járunk templomba és nemcsak mímeljük a kereszténységet, húsvétkor, karácsonykor és a keresztelők során, hanem a hétköznapokban is gyakoroljuk a vallást. Fontos az is, hogy a Székelyföld a látogatás által kap egy pápai megerősítést is, hiszen a pápa államfő is. És számunkra, talán kimondhatom azt, hogy a Vatikán nagyobb jelentőséggel bír, mint akár az Egyesült Államok. Nagyon fontos állami elismerés számunkra, hogy a pápa meglátogat minket.
A látogatás által Európa is meggyőződhet arról, hogy Hargita megyébe érdemes ellátogatni, jó emberek élnek itt, akikhez bizalommal fordulhat bárki. Bízom benne, hogy a látogatás hosszú távon növeli, pályára lendíti Székelyföld mozgásterét és olyan kapukat nyit meg, amelyek eddig zárva voltak. Azok, akik sok rosszat hallottak rólunk, megbizonyosodhatnak arról, hogy tévednek.
– Hozzájárulhat az esemény ahhoz is, hogy a nemzetközi közvélemény is nagyobb rálátást kapjon a Székelyföld és a székelység jogi helyzetére?
– Egyértelműen. Össze fogunk állítani a pápalátogatás alkalmából egy kiadványt is, amely tömören-velősen elmondja azokat a problémáinkat, amelyek például arra vonatkoznak, hogy amit Európa más részeiben szabad, azt nálunk nem mindig. Vannak olyan jogfosztások és indokolatlan döntések, amelyekről minél többen kell, hogy tudjanak. Bízunk abban, hogy a nemzetközi közvélemény bátorítani tudja majd Bukarestet – ahol félnek tőlünk –, hogy álljanak be kicsit jobban a sorba, Románia ugyanis sok szempontból lemaradt más országoktól.
– Hogyan látja a székelység jövőjét egy 20-30 vagy 50-100 éves perspektívában? Hogyan tud az anyaország segíteni önöknek?
– Sajnos nagyon sokszor halljuk azt az anyaországiaktól, hogy Székelyföld egy teher, kolonc a magyarság számára – de ez a vélemény szerencsére kisebbségben jelenik meg.
Nem veszik ezek az emberek figyelembe azt, hogy például az az orvos, aki épp őket kezeli, lehet, hogy itt nőtt fel.
Vagy hogy egy másik triviális példát mondjak: a magyar parlament építéséhez felhasznált fákat is innen, a Székelyföldről vitték ki. Nem veszik észre azt, hogy évszázadokon keresztül – adófizető, dolgos polgárokként – mi is hozzájárultunk mindahhoz, ami Magyarországon megvalósult.
Minden, ami Trianon előtt épült Magyarországon, abban ott van a határon túli magyarok munkája is.
Azt sem látják továbbá, hogy mi ezer éven keresztül védtük Magyarország határait. Most láthatta mindenki azt, hogy milyen a déli határt védeni – ehhez hasonlóan védtük mi is a keletit.
De nem veszik észre azt sem, hogy van egy Tamási Áron, van egy csíksomlyói kegytemplom – ahova sokan eljárnak búcsúra –, és azt sem, hogy milyen neveket és egyetemes értékeket adott Székelyföld a magyarság számára.
Azt gondolom, hogy nem a pénz a kérdés. Ha mi itt elfogyunk, akkor lehet, hogy a budapestieknek több pénz marad a zsebében,
de vajon milyen magyar emberként tudnak majd ők megmaradni ebben a tudatban?
– A csíkszentdomokosi farsangtemető megnyitóján ön a medvének öltözött úr mellett mondta azt, hogy Brüsszelnek és Bukarestnek át kéne gondolnia a medvék helyzetét. Ezt hogy értette?
– Azt szeretnénk, hogy adják fel a struccpolitikát. Két véglet közt nem akarják megtalálni a középutat. Az egyik véglet az, hogy az ember költözzön el, és hagyjuk a természetet kibontakozni. Ez azért nem igaz, mert ezer éve itt vagyunk és nem voltak gondjaink. Itt megmaradtak a vadállatok, másutt Európában már javarészt mindenhol kilőtték-kipusztították azokat.
A másik véglet pedig az, hogy mindent le kell pufogtatni, pusztítsuk mi a medvéket. Mi ebben sem hiszünk.
Mi a középútban hiszünk, szabályozott medvepopulációra lenne szükség és nagyon sok lépésre. Prevencióra, kompenzációra, kártérítésekre, felkészítésekre, tudatosításra. Egy sor olyan dologra lenne szükség, amihez Brüsszelből kéne a pénz, és ezt Bukarest tudná elkérni.
Embertelen és igazságtalan az, ami most a medvékkel történik.
Ha viszont lesz néhány sajtócikk, ami felhívja a figyelmet a problémákra, akkor lehet, hogy meggondolják magukat Bukarestben is.
Voltunk külföldön is, számos országot tanulmányoztunk, többek közt például Amerikát is. Sehol sem zajlanak így a dolgok, ahogy most nálunk vannak. Brüsszelnek rá kéne szólnia Bukarestre, hogy nincs rendben ez a kérdés. Bukarestben pedig azoknak, akik félnek a kintről pénzelt szervezetek agitációjától, azt tudjuk üzenni, hogy legyenek bátrak, és hozzák meg a szükséges döntéseket annak érdekében, hogy a probléma megoldódjon.
